Közélet

Orbán külpolitikai offenzívában

A gazdasági válságra adandó válaszokról fog tárgyalni Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a következő héten Berlinben Angela Merkel német kancellárral. Orbán az elmúlt napokban a cseh és a lengyel miniszterelnökkel is találkozott.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke hétfőn Bécsbe, csütörtökön és pénteken pedig Berlinbe látogat, ahol többek között találkozik majd Angela Merkel német kancellárral is - közölte Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője szombati budapesti sajtótájékoztatóján, olvasható az origón az MTI híre.

A Fidesz elnöke hétfőn az osztrák fővárosban a Húsz évvel 1989 után című konferencián tart előadást. Ugyanezen a napon Budapesten megbeszélést folytat majd Gérard Larcher-vel, a francia szenátus elnökével.
   
Csütörtökön és pénteken Orbán Berlinbe látogat, ahol találkozik majd a CDU-CSU-frakció vezető politikusaival és Angela Merkellel is. A német kancellárral elsősorban a gazdasági válságra adandó közép-európai válaszokról tárgyalnak majd. Szijjártó szerint az Angela Merkellel folytatott megbeszélés különösen fontos, hiszen Németország gazdaságának alakulása jelentős hatással van a közép-európai országok gazdaságára.
   
A német fővárosban Orbán Viktor előadást tart egy konferencián is. A párt szóvivője elmondta: Magyarországnak  különösen fontos érdeke egy közös közép-európai válasz a gazdasági válságra, s a térség államainak a márciusi EU-csúcsig meg kell találniuk a stratégiájuk kialakításának közös pontjait. Ennek jegyében találkozott Orbán Viktor  - a Fidesz elnökeként, illetve az Európai Néppárt alelnökeként - az elmúlt napokban Donald Tusk lengyel és Mirek Topolánek cseh miniszterelnökkel Varsóban, illetve Prágában - tette hozzá

offenzíva Orbán Viktor Topolánek Merkel CDU-CSU Berlin Bécs külpolitika
Kapcsolódó cikkek