Miniszterelnök-jelölés: "nem lefutott ügy" az SZDSZ ügyvivője szerint
Mint az SZDSZ ügyvivője kedden a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában mondta - nem látni, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt csomagja mögött "ott van egy erős" MSZP.
Gulyás József arra a kérdésre, hogy a konstruktív bizalmatlansági indítvány alkalmával hogyan szavazna, úgy válaszolt: nem tudja támogatni ezt a konstrukciót. Ugyanakkor hozzátette: "még nem tartunk itt" – idézi az MTI-t a Hírszerző. A politikus szerint több párttársa azon döntésében, hogy nem támogatták Bajnai Gordon kormányfői jelölését "a túl sok bizonytalansági tényező" is szerepet játszhatott.
Arra a kérdésre, "el tudja-e képzelni, hogy el sem jut idáig ez az egész ügy, tehát, hogy annyira nem lefutott", úgy válaszolt: "el tudom képzelni. Utalni szeretnék arra, hogy azért az MSZP egy igazi mély krízist él át, ebben a pillanatban nincs az MSZP-nek elnöke, vagy azt sem tudjuk, hogy ez az állítás igaz-e". Elmondta, az ügyben lesz érdemi vita a párton belül, így az országos tanács ülésén is.


