Közélet

Nem magyarellenes államfőt szeretnének a felvidékiek

Ivan Gasparovics a szombati szlovák elnökválasztás választás fő esélyese - A magyarokat kikerülte a kampány

Szinte biztosra vehető, hogy a mai voksolás még nem hoz végső eredményt a szlovákiai államfőválasztásban. Az elnöki tisztségért hét jelölt szállt versenybe, de közülük csak kettőnek van reális esélye a győzelemre: Ivan Gasparovics jelenlegi államfőnek és Iveta Radicovának, az ellenzéki pártok, köztük a Magyar Koalíció Pártja (MKP) jelöltjének. „Legyen már végre Szlovákiának egy nem magyarellenes elnöke, aki nyíltan felvállal bennünket.

"Legyen egy olyan elnök, aki a szlovák-magyar viszonyt fontosnak tartja” – fogalmazta meg a felvidéki magyarság óhaját Csáky Pál, az MKP elnöke. Ugyanakkor az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerint a magyarokat alapvetően kikerülte az elnökválasztási kampány, ugyanis a jelöltek többsége meg sem szólította az ország lakosságának tíz százalékát kitevő kisebbséget.

„Pedig ha valamelyik jelölt fel tudná emelni foteljeikből a magyar választókat, akkor nagyobb arányban is részt vehetnének a választáson, mint az országos átlag, és így a 10 százalék még többet nyomna a latban” – idézte az újság Öllős László politológust.

Szlovákiában Magyarországtól eltérően az államfőt nem a parlament, hanem közvetlenül a lakosság választja meg.

A jelenlegi államfőt, a kormánykoalíció két legerősebb pártja, a Smer és a Szlovák Nemzeti Párt támogatja, viszont a harmadik koalíciós párt, a Vlagyimir Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom külön jelöltet indított. Ennek ellenére minden felmérés szerint a választás nagy esélyese Ivan Gasparovics, aki 50-55 százalékos támogatottságra számíthat, míg Radicová ennél 15-20 százalékkal kevesebbre. Az első fordulóban abból a jelöltből lesz elnök, aki megszerzi az összes bejegyzett szavazó voksainak több mint ötven százalékát. Ha nem lesz ilyen, akkor a két legtöbb szavazatot kapott jelölt továbbjut az április 4-re kiírt második fordulóba.

Az MSZP nem kér a magyar kártyából

„Azt szeretnénk, ha nem térne vissza a magyar kártya a szlovák belpolitikába” – mondta tegnap Szabó Vilmos, az MSZP külügyi munkacsoportjának vezetője. A politikus magyarázatként hozzátette: Szlovákiában, Ukrajnában és Szerbiában is történtek az ottani magyar kisebbség és Magyarország számára elfogadhatatlan események a közelmúltban. Szerinte veszélyes tendenciák jelentek meg Magyarország szomszédsági kapcsolataiban, de ezek összefogással megállíthatóak. „Az MSZP hitet tesz a jószomszédi viszony mellett, és határozottan elutasítja a nacionalista megnyilvánulásokat” – hangsúlyozta Szabó Vilmos.

felvidék magyar kissebbség Slota Meciar elnökválasztás gacparovic Szlovákia Fico
Kapcsolódó cikkek