Közélet

Obamát is elérte az amerikai elnökök végzete: őszülni kezdett

„Hát ez nem tartott sokáig, csak 44 napja végzi munkáját és Obama elnök máris őszül" - írja a New York Times, megjegyezve, hogy ez a változás a Fehér Ház korábbi lakóit is elérte.

Bill Clinton fején még felerészben barna haj volt hivatalba lépésekor, két év elteltével viszont már olyan volt, mint egy ezüstróka. George W. Bush fekete-fehér haja pedig mintha egyik pillanatról a másikra fehéredett volna ki teljesen.

Azt az interneten terjedő szóbeszédet, hogy Obama festi a haját, hol sötétebbre, hol világosabbra, ha fiatalosabbnak vagy éppen korosabbnak akar látszani, fodrásza, Zariff cáfolja. Állítása szerint az elnök hajszíne 100 százalékosan természetes.

A halántékánál felfedezhető világosabb hajfelületek mindenesetre azt bizonyítják, hogy a 47 éves Obamán is nyomot hagynak az elnökség fizikai és pszichológiai megpróbáltatásai, jóllehet olyan ember benyomását kelti, aki remekül kezeli a feszültségeket.

Pszichológusok szerint a stressz felgyorsíthatja az őszülés folyamatát. Obama – aki nagyjából kéthetente vágatja haját, amelyet mindig tövig nyírat – egyszer beszélt újságíróknak arról, hogy őszül. A virginiai Augustban rendezett tavaly nyári választási gyűlésen azt mondta: 19 hónapja kampányol, és az embereknek már feltűnik, hogy több az ősz hajszála, mint amikor belevágott a küzdelembe. A gazdasági válság, a két háború és más feszültséget jelentő tényezők miatt valószínűleg napról napra mind törődöttebb arc néz szembe vele, amikor reggelente tükörbe pillant - írta a lap.

Obama őszül amerikai elnökök haj
Kapcsolódó cikkek