Szeptemberre tizenkétezer katona hagyja el Irakot
A tizenkétezres csökkentéssel 120 ezer alá csökken az Irakban tartózkodó amerikai katonák száma. A csapatok elsősorban a korábban a harc középpontjának számító Bagdad és Anbar tartományokból vonulnak ki – jelenti az AP. David Perkins tábornok, az amerikai hadsereg szóvivője szerint Irakban a biztonság sokat javult, az erőszakos cselekmények aránya 2003 óta a legalacsonyabb, a helyzet mára stabilizálódott.
Nem sokkal a csapatkivonás bejelentése előtt egy öngyilkos merénylő támadása harminc embert ölt és hatvanat sebesített meg, hónapok óta nem került sor ilyen súlyos merényletre. Perkins tábornok a sajtótájékoztatón ezt azzal magyarázta, hogy a militánsok menekülnek az amerikai erők elől. A tábornok leszögezte: tisztában vannak azzal, hogy az al-Kaida továbbra is igyekszik megtartani harcálláspontjait Irakban.


