Közélet

Mit csinált Budapesten Juscsenko? - Képek

Budapesti látogatása során Viktor Juscsenko ukrán elnök találkozott Banai Gordon kormányfővel és Hartyányi Jaroszlavával, az Ukrán Országos Önkormányzat elnöke szerdán Budapesten találkozott Viktor Juscsenko ukrán elnökkel.

Viktor Juscsenko felavatta a holodomor-emlékművet, amelyet Budapest V. kerületében, a Petőfi Sándor téren, az örmény és a görög emlékjelnél helyeztek el.

A holodomor a több millió áldozatot követelő 1932-33-as nagy ukrajnai éhínség elnevezése.

Az Ukrán Országos Önkormányzat közlése szerint Magyarországon a 2001-es népszámláláskor kicsit több mint ötezer ember vallotta magát ukránnak.

Ezzel a hatodik legnépesebb kisebbséget alkotják. – írja az MTI nyomán Magyar Nemzet.

Viktor Juscsenko kétnapos látogatáson tartózkodott Magyarországon, amelynek során találkozott vendéglátójával, Sólyom László köztársasági elnökkel, Szili Katalin házelnökkel és Bajnai Gordon kormányfővel.

A házelnökkel folytatott szerdai megbeszélésén Szili Katalin az Ukrajnában élő magyarság oktatásának és esélyegyenlőségének biztosítására kérte Viktor Juscsenkot.


[enews_gallery id='405165']

emlékmű Budapest kormányfő felavat ukrán Juscsenko
Kapcsolódó cikkek