Nagy többséggel választották meg Bajnait és Lendvait
Meggyőző többséggel jelölte miniszterelnöknek Bajnai Gordont az MSZP kongresszusa - jelentette be Gyurcsány Ferenc a szocialista párt rendkívüli kongresszusán. Elmondta: Lendvai Ildikót is megggyőző többséggel választották az MSZP elnökévé.
A később ismertetett szavazati eredmények szerint Bajnai Gordont a voksok 93, míg Lendvai Ildikót a szavazatok 91 százalékával választották meg.
Lendvai Ildikó az ülés végén még nyílt szavazást kezdeményezett, hogy a kongresszus kérje fel a frakciót az új kormány megalakításának támogatására. A jelenlévők feltartott kézzel tettek ennek eleget.
A kongresszus az Internacionálé eléneklésével ért véget.


