Neonácizás, közösség elleni izgatás - Feljelenti Gusztost a Jobbik
A szabad demokraták frakcióvezető-helyettese arra emlékeztet, hogy legutóbb Tiszaeszláron a Jobbik hivatalos fórumán szólította fel Schuszter Lóránt a hallgatóságot, hogy ácskapoccsal szegezzék a kipát, a hagyományos zsidó fejfedőt viselőik fejére.
Gusztos Péter hétfőn a parlamentben napirend előtt, majd délután nyílt levélben fordult Navracsics Tiborhoz azzal kapcsolatban, hogy a Jobbik félkatonai szervezete, a Magyar Gárda szombaton részt vett a neonáci, holokauszttagadó rendezvényen a Várban – olvasható a hirado.hu-n.
Az SZDSZ-es politikus arra várt választ a Fidesz frakcióvezetőjétől, hogy helyénvalónak tartja-e, hogy pártja közös jelöltek tucatjait indította a Jobbikkal 2006-ban; elfogadhatónak tartja-e, hogy a helyi önkormányzatokban továbbra is együttműködik a Fidesz a Jobbikkal, sokszor bizottsági helyekkel meghálálva a külső támogatást; illetve készül-e ilyen együttműködésre a Fidesz az elkövetkező választásokon - írja a hvg.hu.
Répássy Róbert erre reagálva az ATV Egyenes Beszéd című műsorában tegnap úgy nyilatkozott: nem lesz együttműködés a jövő évi választásokon a Fidesz és a Jobbik között.
"Nem látja, hogy mi történik a közéletben", aki szerint a Jobbik és a Fidesz szövetségesként, nem pedig ellenfélként tekint ma egymásra - mondta a frakcióigazgató. A 2006-os együttműködésekről szólva pedig arról beszélt, hogy akkor egy "radikális jobboldali szervezetnek tűnt", de mostanra minden megengedhető határt átlépett a Jobbik.
"Attól, hogy valakinek ilyen vagy olyan nézetei vannak, az nem biztos, hogy az egész pártra igaz" - válaszolta arra a kérdésre, egyetért-e Gusztos Péter szabad demokrata politikus azon kijelentésével, hogy "a Jobbik egy neonáci párt" – idézi Répássyt a Privátbankár.
Az oktatási miniszter eközben kezdeményezte, hogy Magyarországon is tegyék büntetendő cselekménnyé a Holokauszt-tagadást. A rendőrség Közösség elleni izgatás gyanúja miatt büntetőeljárást indított a budai Várban tartott szombati holokauszttagadó rendezvény két szónoka ellen.
A Népszabadság megfogalmazása szerint könynyen kikövetkeztethető, hogy Dósa Istvánról, a Magyar Gárda egyik szárnyának főkapitányáról és Domokos Endre Jánosról, a nyilas és náci eszméket ötvöző hungarista szerveződés, a Pax Hungarica Mozgalom vezetőjéről van szó.


