Demszky és a támogatások: ígéretek és meg nem született döntések
Miután a kifogásolt, körülbelül hatvanmilliárd forint értékű szerződéseket a magyar fél kiemelte a négyes metró projekt első szakaszából, az Európai Bizottság elkötelezte magát a második ütem kivitelezése mellett, amelyre felhasználható az elsőből kivett forrás – mondta kedd este a Népszabadságnak Demszky Gábor főpolgármester, aki Klados Gusztáv, a DBR vezetője és Szalóki Flórián, az NFÜ főigazgatója társaságában Brüsszelben tárgyalt az Európai Bizottság regionális igazgatóságának illetékeseivel a finanszírozási kérdésekről.
(Demszky egyébként már több mint két éve bejelentette, hogy az EU támogatja a 4-es metró építését, amit rögtön cáfoltak. Máig nem született döntés az első, Kelenföld és a Keleti Pályaudvar közötti szakasz finanszírozásáról sem.)
Demszky azt mondta, hogy az EU egyetért a harmadik szakasz előkészítésének megkezdésével is – a Virágpiac, illetve Rákospalota felé.
Népszabadság-->


