Közélet

"James Bond" tollat és órát foglaltak le a vámosok Ferihegyen

Titkosszolgálati célokhoz használatos kép- és hangrögzítőket találtak a pénzügyőrök Ferihegyen egy Távol-Keletről érkezett utas csomagjában – értesítette a VG Online-t Sipos Jenő, a vámszervezet szóvivője.

A kockázatelemzési módszerek segítségével kiválasztott poggyászból 6 darab többfunkciós (kép- és hangrögzítésre alkalmas), 2 GByte tárolókapacitású toll került elő a tartozékaival – hálózati töltő, adatkábel – együtt. A vizsgálat során szakértőt is kirendeltek, aki műszaki szakvéleményében megállapította, hogy az előkerült tollak behozatala engedélyköteles.


 
Egy másik esetben – szintén egy távol-keleti küldeményből – egy többfunkciós (kép- és hangrögzítésre alkalmas), 2 GByte tárolókapacitású karóra került elő. Ehhez sem volt meg a szükséges engedély.
 
Miután az előbbi esetben az utas, utóbbiban pedig a címzett nem tudta felmutatni a engedélyt, a vámhatóság a titkosszolgálati eszközöket lefoglalta, és mindkét ügyben visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetőleg kettős felhasználású termékkel bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – a tollak esetében az utas, a karóra esetében pedig ismeretlen tettes ellen – eljárást indított. 

tároló Ferihegy szakvélemény lefoglal VPOP engedély titkosszolgálat vámos
Kapcsolódó cikkek