MSZP: Lamperth mondjon le!
Egységesen százezer forintra büntette az MSZP frakciója azokat a politikusokat, akik a képviselőcsoport döntésével ellentétesen, vagy egyáltalán nem szavaztak a nyugdíjtörvény megváltoztatásáról néhány hete - írja a Népszabadság.
<kapcsolodo_temak>Emlékeztetőül: a Fidesz név szerinti szavazást kért a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításáról. Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármester nem támogatta a módosítást, igaz, korábban a Bajnai Gordon miniszterelnök által kért politikai támogató nyilatkozatot sem írta alá.
A szavazáson Farkas Imre tartózkodott, Karsai József nem volt jelen, Lamperth Mónika pedig - hirtelen rosszullét miatt - szintén nem volt ott a patkóban, amikor szólították.
Később felment az elnöki pulpitusra és jelezte, hogy szavazni szeretne, de erre a házszabály értelmében már nem volt módja. Az MSZP-frakció etikai bizottsága a négy képviselő ügyét megvizsgálta, a képviselőcsoport pedig úgy döntött: valamennyiüket elmarasztalja.
A szocialisták elsősorban Lamperth Mónika elnökhelyettessel kapcsolatban fogalmaztak meg éles kritikát. Többen is felszólították, hogy mondjon le a pártvezetésben betöltött posztjáról.
Több frakciótag a napilapnak kijelentette: eddig bizonytalan volt, hogy megszavazzák-e a Táncsics Alapítvány "átadását" Gyurcsány Ferencnek, de a most kialakult hangulatban "ez nem kérdés". A frakcióülés napirendjére is vette a Táncsics Alapítvány kuratóriumi elnökének cseréjét. (A tisztségre a volt pártelnök-miniszterelnök korábban jelezte az igényét.) A funkciót jelenleg Lamperth Mónika tölti be.


