Az élelmiszerkódex és a versenyjog

A hazai Élelmiszer Termékpálya Kódex a jelek szerint nemcsak a megszületéséig, hanem azt követően is éles vitát vált ki. A nézetkülönbségek egy része abból adódik, hogy az érintetteknek hibás elképzelései vannak egy kétségkívül égető probléma megoldásáról.

A magyar sajtóban visszatérő téma, hogy a nagyméretű kiskereskedelmi láncok, visszaélve vevői hatalmukkal, alaposan megsarcolják a nekik árut szállító agrártermelőket és élelmiszer-ipari vállalkozókat. Ezen anomália megoldására szorgalmazta az agrártárca az Élelmiszer Termékpálya Kódex megalkotását. A helyzet azonban az, hogy versenyjogi értelemben jelenleg egyetlen kiskereskedelmi láncról sem jelenthető ki egyértelműen, hogy piaci erőfölényben lenne Magyarországon. Egyik szereplő sincs ugyanis olyan szerencsés helyzetben, hogy a versenytársaitól, beszállítóitól, vevőitől és fogyasztóitól függetlenül azt csinálja, ami neki a legjobb. A helyzet ezzel éppen ellentétes. A vevők és a beszállítók számos vállalkozás közül válogathatnak, sőt, ha a piacon egyetlen nekik tetsző kereskedelmi vállalkozás sem akad, akár úgy is dönthetnek, hogy maguk csinálnak egyet. Napi cikkekkel kereskedni ugyanis viszonylag kis tőkebefektetéssel lehetséges.

A kiskereskedelmi piacon tehát nem gazdasági erőfölényben lévő, hanem sokkal inkább jelentős piaci, vevői erővel rendelkező vállalkozások tevékenykednek. Egy ilyen vállalkozás, ha nem is azt teszi, amit akar, de mindenképpen képes érdemben befolyásolni az adásvétel feltételeit és körülményeit. Mindezt amiatt, mert a beszállítóik számára megkerülhetetlenek és pótolhatatlanok a termékeik fogyasztókhoz történő eljuttatásának folyamatában. Egy-egy beszállító ugyanis legfeljebb töredéknyi részt szakít ki kereskedelmi partnere forgalmából, ám a kereskedő gyakorta oroszlánrészt vállal az adott beszállítóéból. Kétségtelen tény, ez jelentős aszimmetriát eredményez az alkupozíciók tekintetében. Ennek következtében a beszállítók kénytelenek elfogadni a jelentős alkuerejű vevőik által diktált feltételeket, még akkor is, ha azok jelentős veszteséget okoznak számukra.

Kétségtelen, hogy a jelenség ellen valamiképpen fel kell lépni. A Gazdasági Versenyhivatalnak erre meg is vannak az eszközei. A hatóság a versenytörvény alapján az erőfölénnyel, míg a kereskedelmi törvény értelmében a jelentős piaci erővel történő viszszaélés miatt indíthat eljárást. Az előbbi esetben azonban nemcsak az erőfölény meglétét kell bizonyítani, hanem azt is, hogy a vállalkozás vissza is élt ezzel a helyzetével. A jelentős piaci, vevői erővel rendelkező – azaz 100 milliárd forintnál nagyobb árbevételű – kiskereskedelmi láncok esetében valamivel egyszerűbb a helyzet. Ott a kereskedelmi törvény szerint csak a kiskereskedő magatartásának visszaélésszerűségét kell igazolni. Bár ezek a jogosítványok megvannak, a GVH csak ritkán tud élni velük, mert a beszállítók eddig csak néhány esetben fordultak a hatósághoz segítségért.

Helyettük az Élelmiszer Termékpálya Kódex lett volna hivatott a hazai beszállítók alkupozícióinak javítására. A magyar versenytörvény szerint azonban egymással versengő vállalkozások vagy azok érdekképviseletei nem egyezhetnek meg egymással igazolhatatlan versenykorlátozásokkal a piaci viszonyok számukra kedvező átalakításáról. Amennyiben sor is kerül a beszállítók és a kiskereskedelmi láncok közötti viszonyt rendezni hivatott megállapodások (legyenek azok többoldalú etikai kódexek vagy kétoldalú megállapodások) megalkotására, azok jellemzően nem tartalmazhatnak a hazai termékeket előnyben részesítő kitételeket.

Nagy-Britanniában van ugyan egy a kiskereskedők és beszállítóik viszonyát aprólékosan szabályozó etikai kódex, de abban sincsenek kitételek a hazai termékek előnyben részesítésére vonatkozóan. Romániában is kódex szabályozza a hipermarketek, az élelmiszer-feldolgozók és az agrártermelők viszonyát, de annak rendelkezései sem tesznek különbséget a román és a külföldi termékek és a beszállítók között.

Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak a magyarhoz hasonló piacvédelmi próbálkozások. A holland termelők és vállalati szövetségek például a belga importtej ellen közös termelési és forgalmazási politikát alakítottak ki, de végül a megállapodást a versenyszabályok megsértése miatt nem lehetett alkalmazni. Írország a Buy Irish reklámkampány beindításával védte volna a hazai termékeket és termelőket. Ez az elképzelés is megbukott, mert az Európai Bíróság szerint az ír kormány által finanszírozott és működtetett rendszer ellentétes volt az európai szerződéssel.

A fenti példákból is jól látható, hogy sem az ágazati szereplők összebeszélésével megvalósított, sem az állami eszközökkel életre hívott piacvédelmi intézkedések nem jelentenek jogszerű megoldást a hazai termékek védelmére, mivel azok vagy a nemzeti és közösségi versenyszabályokat, vagy az egyéb uniós alapelveket (így például a közös piac alapját képező áruforgalom szabadságát) sértik.

A szerző a GVH munkatársa

Ilyenkor azonban nincs szó versenykorlátozó megállapodásokról, hanem csupán olyan üzletpolitikai döntésekről, amelyeket bármely cég szabadon meghozhat.

Ilyenkor azonban nincs szó versenykorlátozó megállapodásokról, hanem csupán olyan üzletpolitikai döntésekről, amelyeket bármely cég szabadon meghozhat.-->