Közélet

Kezdődik? - Amerikai romboló követte az észak-koreai hajót!

Egy észak-koreai hajó már "tesztelheti" az ENSZ által nemrég hozott, Észak-Koreával kapcsolatos szankciókat. Az amerikai haditengerészet az új szabályoknak megfelelően követte a gyanú szerint fegyverek szállító járművet.

Az AP mai jelentése szerint a koreai Kang Nam egy hete hagyta el az észak-koreai Nampo kikötőjét, a USS John S. McCain pedig követte a kínai partok mentén. A lépésre az ENSZ-nek a kommunista ország atomkísérleteivel kapcsolatban hozott szabályai keretében került sor. Az észak-koreai atomrobbantásokat követően a szervezet úgy döntött: bármely tagország követheti a koreai hajókat, ha azok a gyanú szerint tiltott fegyvereket vagy anyagokat szállítanak.

Nem lehet tudni, hogy mi található a most megfigyelt Kang Nam fedélzetén, de az biztos, hogy korábban illegális fegyverszállítmányokat juttatott célba. Phenjan az állami médiában ma közölte: bármilyen, a hajó útját akadályozó megmozdulást háborús cselekménynek tekint. A kommunista ország kormánya azzal vádolja az Egyesült Államokat, hogy tovább szítja a feszültséget, amely – megfogalmazásuk szerint – már így is az eddigi legrosszabb.

Egy amerikai illetékes az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott: nem áll szándékukban megállítani a Kang Namot, de véleményük szerint a hajónak hamarosan meg kell szakítania két hetes, 6 600 kilométere útját Mianmarba, hogy üzemanyagot vegyen fel. Az ENSZ rendelkezések értelmében a tagországok számára tilos a potenciálisan veszélyes anyagokat szállító hajók kiszolgálása. A várhatóan a felöltést végző Szingapúr részéről úgy nyilatkoztak: "megfelelően" járnak majd el a hajó tekintetében.

Észak-Korea ENSZ romboló hajó Egyesült Államok
Kapcsolódó cikkek