Közélet

"Inkább lopni megyünk!" - 200 közmunkás sztrájkol

Százhetven közmunkás tette le ma reggel egyszerre a szerszámot Tarnaleleszen, az ellen tiltakozva, hogy az önkormányzat az ő megkérdezésük nélkül alakította ki a munkarendet.

A közmunkások addig nem hajlandóak dolgozni, amíg a képviselő-testület le nem ül velük tárgyalni. Követelik, hogy lehetőleg napi nyolc órában, ugyanakkor rövidebb időtartamra foglalkoztassák őket - írta az Nport.hu.

Mint mondják, a jelenlegi hatórás munkarend mellett ugyanis nincs rá lehetőségük, hogy más munkalehetőséggel is élni tudjanak (például a most esedékes mezőgazdasági munkáknál).

A tiltakozók között voltak olyanok is, akik azzal fenyegetőztek, hogy ha az önkormányzat nem változtat a munkarenden, akkor elmennek lopni, hogy ne éhezzen a családjuk.

A százhetven közmunkás több brigádban dolgozott a településen: takarítottak, karbantartási feladatokat végeztek, tisztították a patakmedret. Ezek a munkák most leálltak. A munkások reggel a polgármesteri hivatal előtt gyűltek össze. Azóta innen már elmentek, ám még együtt vannak, nem mentek haza. Az NPort úgy értesült, hogy az önkormányzat részéről a jövő hét második felére vállalták, hogy tárgyalóasztalhoz ülnek a közmunkásokkal.

közmunka szociális juttatások tarnalelesz
Kapcsolódó cikkek