Közélet

Lamperth: Gyenesei szinte kérkedett a megbízatással

Amikor Gyenesei István megkapta a miniszterelnöki megbízatást, akkor a somogyi médiában szinte kérkedett vele, a kormánynak fontos intézkedéseket azonban nem szavazott meg – mondta Lamperth Mónika az Napkelte című műsorban.

Az MSZP politikusa szerint jogtalan Gyeneseinek az a bírálata is, amelyben kérdőre vonja, hogy a kormány nagy léptekkel haladna előre. Úgy véli, az emberek már a bőrükön érzik a kiigazítás hatásait, például a forint árfolyamán. Kifejtette: az önkormányzatok feladatainak újragondolására van szükség, és ennek tükrében kell összegeket elvonni a rendszerből.

Mint mondta, a forrásmegvonás nem a kormány „öncélú gonoszkodása”, hanem a világválság hatására előállt helyzetből adódó szükségszerűség. „Egyáltalán nem igaz, hogy az elmúlt években nem történtek az önkormányzat szerkezetét átalakító intézkedések, jelentős lépéseket tettünk például a kistérségi rendszerek és a házi gondozás kialakításában” – válaszolta Lamperth Mónika arra a kérdésére: miért nem korábban fogott bele a kormánya szerkezetátalakításba.

MSZP gyenesei Lamperth
Kapcsolódó cikkek