Közélet

Bencze: Sorozatgyilkos ölt Kislétán

Sorozatgyilkosok követik el a romák elleni támadásokat – mondta az országos rendőrfőkapitány

Egy négyfős csoportról, valamint esetenként egy-két visszatérő személyről van szó - mondta el Bencze József a Klubrádió Kontra című műsorában. Megerősítette, hogy már két korábbi esetben is használták az elkövetők azt a fegyvert, amelyikkel Kislétán lőttek. A nyomozás érdekében azt azonban nem kívánta megnevezni, melyek voltak ezek a helyszínek. A bűncselekmény-sorozat motivációját még korai lenne megnevezni – tette hozzá a főkapitány. Azt, hogy áll-e felbujtó a cselekmények mögött, vagy a csoport saját elhatározásából hajtja-e végre a tetteket, még szintén nem lehet egyértelműen kijelenteni.

A főkapitány felhívta a figyelmet arra, hogy előbb havonta ismétlődtek a bűncselekmények, de a kislétai eset már 102 nappal a tiszalöki gyilkosság után történt. Az elkövetők felkészült, profi módon megtervezik az érkezési és menekülési útvonalat. Félnek a lebukástól, gyorsan hagyják el a helyszínt. Azokat keresik, akiknek nincs esélyük a védekezésre, nem lőnek vissza - tette hozzá, az elkövető személyiségéről szólva.

A főkapitány úgy véli, nem fejeződtek be a romák elleni támadások. Mint mondta, a sorozatügyek "filozófiája" az, hogy addig csinálják, amíg le nem buknak, vagyis biztos benne, hogy az elkövető már készül a következő bűncselekményre.

Bencze József elmondta: a 100 millió forintos nyomravezetői díj mellett, a rendőrség profi életvédelmis nyomozóiból segítő csapatot hozott össze. A főkapitány szerdán találkozott ezzel a szakembergárdával.

Ők elemzik a kilenc bűncselekmény helyszínének és időpontjának közelében keletkezett, gigantikus mennyiségű, több mint 4 millió adatot, valamint az elkövetési helyszínek közelében lévő autópályák felvételeit. Emellett 160 ezer olyan rendőri ellenőrzés adatait is elemzik, amelyek a bűncselekmények előtti és utáni héten keletkeztek - mondta a főkapitány.

Arra kérdésre, kijelenthető-e, hogy rasszista indítékúak a gyilkosságok, Bencze József azt mondta: a rendőrség nagyon fontos indítéknak tartja a rasszista okokat, de vizsgálják a bosszú és az uzsora indítékait is. Az sem zárható ki, hogy megrendelésre követik el a romák elleni támadásokat – tette hozzá a főkapitány. Emellett azt is vizsgálja a hatóság, hogy van-e katonai előképzettsége a gyilkos csoport tagjainak.

ORFK romagyilkosságok sorozatgyilkos bencze józsef
Kapcsolódó cikkek