Mint az összeállításában a Handelsblatt rámutat, Peking itt a perifériákról – az új tagállamok, illetve a csatlakozásra várók – felől igyekszik behatolni a kontinens szívébe, lefölözve a kínálkozó lehetőségeket. A terjeszkedést – mind a fejlődő világban, mind újabb Európában – a fejlett ipari államok kormányainak rosszallása kíséri: mint szóvá teszik, a kedvező ajánlataival Kína gyakorta kínál lehetőséget az IMF által megkövetelt reformok megkerüléséhez, amivel teret nyit elavult struktúrák konzerválásához.
Egy további bírálat szerint az ázsiai kínálat révén visszatérően sérülnek a munkaügyi, emberi jogi – és esetenként a környezetvédelmi – normák.
Afrikában és más fejlődő térségekben Peking ügyesen kiaknázta a nyugati államok korábbi kudarcait: nyersanyag-kitermelési koncessziókért a fejlett országok hol készpénzzel fizettek, hol fejlesztési hitelekkel, ami rendre elfolyt a korrupció csatornáin keresztül.
A kínaiak viszont komplex létesítmények – utak-vasutak, repterek, kikötők, kórházak, oktatási és egyéb intézmények – kulcsrakész kivitelezésére tettek ajánlatot, amihez többnyire saját munkaerőt küldtek a helyszínre. Ilyen projektek végrehajtására fejlett ipari államok képtelenek voltak vállalkozni.
Ezzel szemben – a peremről kiindulva végrehajtandó európai behatolás kapuiként kiszemelt – Moldávia és Szerbia részére hitelkeretet nyitott meg Peking. Az előbbi részére 1 milliárd dollárt bocsátott rendelkezésre, annak kikötésével, hogy annak ellenében egy kínai építési nagyvállalat – a China Overseas Engineering Co (Covec) – kap kivitelezési megbízásokat. Szerbiában – a két államfő megállapodása alapján – Duna-hidakat, utakat, kikötői létesítményeket építenek, különleges gazdasági övezeteket hoznak létre, és hadiipari projekteket hajtanak végre, Peking hitelei révén. A megállapodás részeként a kínai kormány vállalta, hogy nem ismeri el független államként Koszovót, Belgrád pedig ugyanígy jár el Tajvannal szemben. Az IMF és a fejlett ipari államok számára külön bosszúságot jelent, hogy a kedvező feltételekkel folyósított kínai kölcsönök miatt nem lehet reformintézkedéseket és más jellegű – politikai – engedményeket kikényszeríteni.
A Handelsblatt emellett idéz egy elgondolkodtató lengyelországi példát, ahol a már említett kínai építési konszern (Covec) a 2012-es labdarugó Európa-bajnoksághoz szükséges, 40 milliárd eurósra becsült útépítési tervekből hasított ki jelentős hányadot. Mint a lap írja, a kínaiak a kiírási irányárnál 60 százalékkal (!) olcsóbb ajánlatot terjesztettek elő a Varsó-Lodz közötti autópálya építésére, kilométerenként 6,3-6,5 millió eurós áron, amivel a legkedvezőbbnek tartott, lengyel-ír kivitelező párosnak is erősen alákínáltak. A szomszédos Ukrajnának hasonló célokra kínál hiteleket Peking, ebben a viszonylatban a kínaiak pártközi egyezmény elfogadtatására is törekszenek. Az egyezmény részeként Kijev is lazítani tudja az IMF által kikényszerített „gazdasági kényszerzubbony” szorítását.
A német lap külön kommentárban igyekszik felvázolni a kínai kereskedelmi-gazdasági expanzió lehetséges következményeit. Mint írja, a Nyugat még meglévő műszaki előnye gyorsan apad, mert a tudásban meglévő különbséget az ázsiai gyártók vagy legális technológia-transzfer vagy ipari kémkedés keretében igyekeznek leküzdeni. A piaci behatolást pedig megkönnyíti, hogy a kelet-európai államok többségükben fuldokolnak az adósságban, ezért különösebb mérlegelés nélkül elfogadják a kínált hiteleket.
A Handelsblatt rámutat, hogy a demokratikus jogállamokat kötelező nemzetközi – főleg a munkaügyi – normák betartatásának elmulasztása nehezen behozható előnyöket kínál olyan országoknak mint Kína. A lap idézi konzervatív amerikai agytrösztök azon következtetéseit, amelyekben azt feszegetik, hogy hosszabb távon vajon nem sikeresebbek-e gazdaságilag a diktatúrák, ha kapitalista gazdasági rendszer alapján működnek?
