BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hamarosan ítéletet hirdet Brüsszel a lex Mol ügyében

Néhány héten belül hivatalosan is lezárja az Európai Bizottság a lex Mol néven ismert magyar szabályozás vizsgálatát – tudta meg az MTI. Az EU végrehajtó testülete szabálysértési eljárás keretében ellenőrizte a jogszabályt, amelynek egy évvel ezelőtti módosításai igyekeztek választ adni a brüsszeli aggodalmakra. A bizottság a vizsgálat végére azonban hivatalosan máig nem tett pontot. A két fél ugyanakkor már tavaly jelezte, hogy közeledik az ügy lezárásának, rendezésének időpontja.

Értesülések szerint a két fél között már jó ideje lényegében lezárultak az egyeztetések a módosítás után még fennmaradt problémákról, és még az idén sor kerül a hivatalos bejelentésre is. A brüsszeli bizottság belső piaci felelősének szóvivője nem kívánta tegnap megerősíteni ezt az információt. VG

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.