Egyre többen távoznak az egykor oly szeretett országból: kiderült, hány magyar hagyja hátra a remény szigetét
Meredeken visszaesett tavaly a korábbi évek rekordszintjeiről a nettó bevándorlás Nagy-Britanniában. A brit statisztikai hivatal (ONS) csütörtöki ismertetése szerint a véglegesen távozó EU-állampolgárok száma csökkent ugyan, de továbbra is jóval meghaladta a százezret.

Az ONS beszámolója szerint a 2025. december 31-én véget ért tizenkét hónapban 171 ezer volt a Nagy-Britanniába tartós letelepedés céljával érkezők nettó száma, vagyis a bevándorlók és a kivándorlók számának különbsége. A 2024-es teljes naptári évben 331 ezer fős nettó bevándorlást mértek Nagy-Britanniában.
A tavalyi adat csaknem másfél évtizedes mélypont, ennél alacsonyabb éves nettó bevándorlást ugyanis a koronavírus-járvány éveit leszámítva legutóbb 2012-ben mutatott ki a statisztikai hivatal. Az eddigi tizenkét havi rekord a 2023 márciusában zárult egy évben született: az ONS akkor 944 ezer fős nettó bevándorlásról számolt be.
A csütörtöki adatismertetés szerint 2025-ben az EU+ országcsoport állampolgárai közül 118 ezren költöztek el Nagy-Britanniából. Az ONS ebbe a csoportba sorolja az Európai Unió mellett Norvégiát, Izlandot, Liechtensteint és Svájcot. Ennek az országcsoportnak az állampolgárai közül egy évvel korábban 155 ezren távoztak Nagy-Britanniából, vagyis tavaly valamelyest apadt az uniós állampolgárok elvándorlási hulláma, de
az EU+ országok nettó bevándorlási egyenlege így is mínusz 42 ezer volt 2025 egészében.
A brit statisztikai hivatal hangsúlyozza, hogy a tartós letelepedési szándékkal érkező EU-állampolgárok száma már a brit EU-tagságról 2016-ban tartott - a kilépésre voksolók szűk, 51,86 százalékos többségű győzelmével végződő - népszavazás óta folyamatosan csökken, és a visszaesés különösen felgyorsult, amikor Nagy-Britannia 2020-ban kilépett az Európai Unióból.
Az ONS kiemelte azt is, hogy az EU+ csoport állampolgárainak éves szinten mért nettó bevándorlási egyenlege 2022 júniusa óta negatív, vagyis azóta folyamatosan többen távoznak közülük Nagy-Britanniából, mint ahányan érkeznek.
Távoznak a közép- és kelet-európai EU-tagállamok állampolgárai
Az ONS csütörtöki ismertetése szerint tavaly a román és a lengyel állampolgárok közül távoztak a legtöbben: 2025-ben 24 ezer román és 19 ezer lengyel költözött el Nagy-Britanniából. A jelentés csak a véglegesen távozó EU-állampolgárok számának felső tízes listáját tartalmazza; ebben a mezőnyben nem szerepelnek a magyarok.
A közép- és kelet-európai EU-tagállamok közül ugyanakkor bekerült az elvándorlók száma alapján összeállított tízes csoportba Bulgária nyolcezer elköltözővel, és Litvánia, amelynek állampolgárai közül négyezren távoztak Nagy-Britanniából tavaly.


