Közélet

KNDP: állampolgárságot legalább a délvidéki magyaroknak

„A kettős állampolgárságról nekem biztos nem Mikola István jutna az eszembe” – mondta a KDNP elnöke arra felvetésre, hogy a Fidesz képviselője korábban azt latolgatta, miszerint a jogszabály nyomán választójogot kapott határon túliak hosszú időre biztosítanák a többséget a párt számára.

„A szavazati jog nem függ össze az állampolgársággal” – szögezte le Semjén Zsolt az ATV műsorában. A környező országok gyakorlata szerint azonban a nemzeti identitás alapján kiterjesztették az állampolgárságot a külföldön élőkre is. „Természetes, hogy ha magyarországi horvátnak van horvát állampolgársága, és ugyanígy lehetőséget kell adni a határon túli magyaroknak is, hogy felvehesse a magyar állampolgárságot, ha ezt szeretné”.

Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy a társadalombiztosítást és más szolgáltatást ebben az esetben is továbbra ott kapnának az emberek, ahol adót fizetnek. Lakcím alapján pedig ma is lehet bármely uniós állampolgárnak szavaznia az önkormányzati választásokon, akár Magyarországon is.

A kérdés lényege a KDNP elnöke szerint az érzelmi azonosulás, amely minden határon túli magyarra érvényes. A politikus azonban a politikai viták miatt kompromisszumként elképzelhetőnek tartaná azt, hogy a délvidéki magyaroknak adják meg a kettős állampolgárság lehetőségét. A szerb állam ugyanis ezt lehetővé teszi, és a schengeni határokon kívül élő magyaroknak jelentős könnyítést jelentene ez a helyzet – érvelt Semjén Zsolt, aki szerint ez segítené a szórvány magyarok szülőföldjükön maradás lehetőségét.

 

kettős állampolgárság felvidék KDNP Semjén Zsolt
Kapcsolódó cikkek