Soros: Fontosak a morális szempontok
A piaci fundamentalizmust rossz és veszélyes doktrínának tartja Soros György. Az amerikai üzletember a Közép-európai Egyetem szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián tartott előadás-sorozata keretében beszélt az ügynökproblémáról, amely piaci kudarcokhoz vezet. Erre az okra lehet visszavezetni a természeti erőforrásokban gazdag, de a korrupt kormányok segítségével kizsákmányolt országok esetét ugyanúgy, ahogy a mostani pénzügyi válságot is – véli Soros. A piaci fundamentalizmus veszélye, hogy mellőzi a morális megfontolást, ez a gondolkodásmód pedig átterjedt a társadalomra is.
Egy ország természeti erőforrásai az állampolgárok tulajdonát képezik, nem pedig a kormányét. Utóbbinak csak ügynökként kellene eljárnia az emberek érdekében, a valóságban azonban a saját érdekeiket a közösség elé helyezik. Mivel drágán tudják a politikusok megválasztatni magukat, ezért a támogatóik elvárásainak is meg kell felelniük, így szennyezi be a pénz a politikát.
A piacba vetett feltétlen hit az utóbbi huszonöt évben uralkodó elméletté vált, és a válság sem tudta megtörni a befolyását. Ezt jól demonstrálja, hogy Barack Obama amerikai elnök mennyire ódzkodik a bankok olyan feltőkésítésétől, amely többségi befolyáshoz juttatná az államot – emelte ki Soros. A gyógyászat és a jogászszakma is elüzletiesedett, ez szociálisan destabilizáló hatású, ráadásul ez a folyamat egyre gyorsul. Sokat javítana az amerikai demokrácián, ha több egyén szétválasztaná politikai és piaci funkcióját. Ez pedig az egyéneken múlik, de már egy kisebbség is be tudná indítani azt a folyamatot, amely újraépítené az alapokat – összegezte. BD


