Lesz alku Koppenhágában?

Több tucat nagyvállalati felső vezető is Koppenhágába utazik a hétfőn kezdődő klímavédelmi világkonferencia alatt, hogy az üzleti élet szempontjából kívánatos mederbe próbálja terelni az ENSZ-tagállamok tárgyalásait. Ahogy a dán fővárosba készülő topmenedzserek egyike, Caio Koch-Weser, a Deutsche Bank-alelnök fogalmazott: érdemi megállapodásra van szükség ahhoz, hogy a vállalatok tisztában legyenek a 2012 után várható szabályokkal, ár- és kockázati viszonyokkal.

A Royal Dutch/Shell vezérigazgatója, Peter Voser, a Duke Energyt irányító James Rogers, a Statoil első embere, Helge Lund vagy a China Power International élén álló Li Hsziao-lin technológiai fejlesztések és más beruházások hosszú távú tervezéséhez vár iránymutatást. Ám távolról sem csak az energiaszektor számára lehet sorsdöntő a december 7–18. között zajló alkudozás: a Coca-Colát vezető Muhtar Kent például szintén részt vesz a klímakonferenciát kísérő, december 11-re tervezett üzleti fórumon. (Az üdítőital-gyártó cég nemrég részletes célszámokat közölt arra nézve, mennyivel szeretné csökkenteni üzemeinek és italautomatáinak klímaromboló hatását a következő évtizedek során.)

A hatalmas elvárások dacára egyre kevésbé tűnik reális célkitűzésnek, hogy Koppenhágában sikerül létrehozni a 2012-ben lejáró koppenhágai jegyzőkönyvet felváltó globális megállapodást (VG, december 1., 4. oldal). Az utóbbi napokban Ban Ki Moon ENSZ-főtitkártól üzleti vezetőkön át a konferencia házigazdájának szerepét ellátó Lars Rokke Rasmussen dán kormányfőig szinte mindenki arról beszélt, hogy egy erőteljes politikai kötelezettségvállalásig kell eljutni Koppenhágában, amelynek alapján jövőre megszülethet a kötelező célokat kitűző egyezmény.

A mintegy 200 részt vevő ország december 15-ig szakértői szinten egyeztet Koppenhágában, de egyes állam- és kormányfők is a konferencia első szakaszát használják fel arra, hogy bejelentsék vállalásaikat (Barack Obama például jövő szerdán „lép fel” a klímakonferencián). A magyar delegációt a konferencia december 16–17-i úgynevezett magas szintű szakaszában Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter, a 17–18-i csúcstalálkozón pedig Bajnai Gordon kormányfő vezeti.

A globális felmelegedés elleni küzdelem környezeti és társadalmi tétje – a mezőgazdaság feltételeinek drasztikus romlásától egy sor kis szigetállam teljes eltűnéséig – szinte felmérhetetlenül nagy, és hasonlóan csillagászati az az összeg is, amelyre a világgazdaság alacsony karbonszintűvé tétele érdekében szükség lenne. A párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) becslése szerint a következő húsz évben 10 000 milliárd dollárnyi beruházással kell számolni az energiaiparban, és minden évnyi késlekedés 500 milliárdot hozzáad a számlához. Ennyire lenne szükség ahhoz, hogy a légkör szén-dioxid-koncentrációja ne lépje túl a klímaváltozás kezelhetősége szempontjából vízválasztónak tekintett 450/egymillió részecske szintet. Az energetikán túl természetesen az iparvállalatok, sőt akár a közlekedési ágak széles körét is érintené a globális klímavédelmi alku. Az oslói székhelyű Point Carbon kutatóintézet úgy számolja, az EU-szinten már működő emissziós kvótatőzsde világméretűvé tétele esetén 2020-ban több mint 3000 milliárd dollárosra bővülhetne.

Mindez megmagyarázza az üzleti szektor részéről megnyilvánuló óriási érdeklődést, és azt is, hogy az ENSZ-tagállamok között késhegyig menő vitákra kell felkészülni a terhek megosztását illetően. Az máris biztos, hogy a világtörténelem eddigi legnagyobb forrásátcsoportosítására lesz szükség a fejlett észak és a fejlődő dél között annak érdekében, hogy minden ország csatlakozzon a kiotóit felváltó egyezményhez, és végre is hajtsa a vállalásokat.

Katasztrófakötvények

A koppenhágai konferencia eredményeitől függetlenül látványos felfutást várnak elemzők a globális felmelegedéssel öszszefüggő értékpapírok piacán. A hagyományos biztosítási konstrukciók egyre kevésbé képesek kompenzálni az időjárási szélsőségek hatásait, ezért a katasztrófakötvények, hurricane-futures és más „egzotikus” papírok felértékelődnek a befektetők szemében.

A kihívás mértékét jelzi, hogy a Fermat Capital Management becslése szerint egy rendkívüli méretű természeti csapás tíz évvel ezelőtt 55 milliárd dollárjába került a biztosítóknak, tíz év múlva viszont ez az összeg elérheti a 220 milliárdot. Emiatt érthető, hogy nemcsak a befektetők, hanem a biztosító- és viszontbiztosító társaságok is újabb és újabb derivatívákkal igyekeznek fedezni a kockázataikat.

A nemzetközi klímatárgyalásokon közel két évtizede részt vevő Faragó Tibor szakállamtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: ha lesz új átfogó globális megállapodás, akkor annak része lesz az emissziókereskedelem. Az viszont már nem ennyire egyértelmű, hogy ez miként lehet vagy lesz közvetlen folytatása a most működő rendszernek. Hazánk számára sem ez az elsődleges kérdés, ez „csak” az egyik sajátos piaci eszköz az alapvető célkitűzés eléréséhez. Ez a célkitűzés nem más, mint a globális éghajlatváltozással és a feltehetően drasztikus társadalmi-gazdasági hatásokkal kapcsolatos egyre erősödő veszély megértése és elkerülése. Ehhez pedig az üvegház-gázok kibocsátásának nagyfokú csökkentése szükséges. Hazánk számára a két legfontosabb érdek: idejében megkezdeni az átállást egy alacsony karbonintenzitású és egyúttal versenyképes fenntartható fejlődési pályára, és amennyire előre látható, felkészülni a környezetváltozásra, illetve annak társadalmi-gazdasági hatásaira. Mindez feltételezi azt is, hogy EU-tagként hozzájárulunk e téren a nemzetközi együttműködés megerősítéséhez. Ugyanakkor az unión belül a közös teendőkkel kapcsolatban a tagállamok eltérő helyzetét, lehetőségeit figyelembe vevő kiegyensúlyozott és méltányos erőfeszítés-megosztást szorgalmazzuk – mondta Faragó Tibor.

A nemzetközi klímatárgyalásokon közel két évtizede részt vevő Faragó Tibor szakállamtitkár ezzel kapcsolatban elmondta: ha lesz új átfogó globális megállapodás, akkor annak része lesz az emissziókereskedelem. Az viszont már nem ennyire egyértelmű, hogy ez miként lehet vagy lesz közvetlen folytatása a most működő rendszernek. Hazánk számára sem ez az elsődleges kérdés, ez „csak” az egyik sajátos piaci eszköz az alapvető célkitűzés eléréséhez. Ez a célkitűzés nem más, mint a globális éghajlatváltozással és a feltehetően drasztikus társadalmi-gazdasági hatásokkal kapcsolatos egyre erősödő veszély megértése és elkerülése. Ehhez pedig az üvegház-gázok kibocsátásának nagyfokú csökkentése szükséges. Hazánk számára a két legfontosabb érdek: idejében megkezdeni az átállást egy alacsony karbonintenzitású és egyúttal versenyképes fenntartható fejlődési pályára, és amennyire előre látható, felkészülni a környezetváltozásra, illetve annak társadalmi-gazdasági hatásaira. Mindez feltételezi azt is, hogy EU-tagként hozzájárulunk e téren a nemzetközi együttműködés megerősítéséhez. Ugyanakkor az unión belül a közös teendőkkel kapcsolatban a tagállamok eltérő helyzetét, lehetőségeit figyelembe vevő kiegyensúlyozott és méltányos erőfeszítés-megosztást szorgalmazzuk – mondta Faragó Tibor. A legfőbb szereplők Vállalásai és elvárásai a szén-dioxid-kibocsátás terén Kína: 2020-ig 2005-höz képest 40-45 százalékkal csökkenti gazdasága karbonintenzitását (azaz az egységnyi GDP-re jutó szén-dioxid-emissziót), és megpróbálja ezen időszak alatt 15 százalékra emelni a nem fosszilis energiaforrások arányát

Egyesült Államok: 2020-ig 17, 2025-ig 30, 2050-ig 83 százalékkal csökkenti 2005-höz képest a szén-dioxid-kibocsátását. A fejlődő országok számára „jelentős” kompenzációt lát indokoltnak

Európai Unió: 2020-ig az 1990-es szinthez képest 20 – megfelelő nemzetközi egyezmény esetén 30 – százalékkal csökkenti az emisszióját. A fejlődő országoktól a szennyezés növekedésének lassítását várja el, ezért cserébe 2020-ig évente 100 milliárd eurónyi transzfert tart szükségesnek

Oroszország: 2020-ig 22-25 százalékkal mérsékli kibocsátását 1990-hez képest; ez emelkedést jelentene a mostani szinthez viszonyítva

India: hajlandó emissziócsökkentési célt kitűzni, de kötelező nemzetközi előírást nem fogad el. A fejlett országoktól körülbelül 40 százalékos kibocsátásmérséklést vár el 2020-ig

Japán: 2020-ig kész 25 százalékkal csökkenteni szén-dioxid-kibocsátását az 1990-es szinthez képest, feltéve, hogy Koppenhágában hatékony nemzetközi egyezmény születik. Kész növelni a fejlődő országoknak folyósítandó segélyek nagyságát

Kanada: 2020-ig 2005-höz képest nagyjából 20 százalékos emissziócsökkentést vállal; 1990-hez viszonyítva ez mindössze 3 százalékot jelentene

Dél-Korea: 2020-ig a 2005-ös szinthez képest 4 százalékkal mérsékelné kibocsátását

Brazília: a 2020-ra jósolt emissziós szintet hajlandó 36,1-38,9 százalékkal mérsékelni, ez körülbelül 20 százalékos lefaragást jelentene 2005-höz képest. Kompenzációt vár a trópusi erdőirtások korlátozásáért

Indonézia: a 2020-ra várható értékhez képest 26 százalékos korlátozást vállal

Mexikó: 2012-ig 50 millió tonnás emissziócsökkentést vállal, ez nagyjából az egynegyede a 2008-as kibocsátásának

Ausztrália: 5–25 százalékos kibocsátáscsökkentést helyezett kilátásba; a felső érték szigorú feltételekhez kötött

Norvégia: kiemelkedő, 40 százalékos emissziócsökkentést vállal 2020-ig 1990-hez képest, és a karbonadó bevezetése terén is úttörő szerepet játszott

Dél-Afrika: csak 2012-ben tervezi emissziócsökkentési célok megfogalmazását

Szaúd-Arábia: kőolajkészletei miatt mindenfajta kibocsátási korlátozást elutasít-->