Uniós vita a testszkennerekről
Uniós biztonsági szakértők ma vitatják meg azokat az intézkedéseket, amelyeket már több európai ország is bevezetett a repülőtereken a karácsonyi amerikai merényletkísérletet követően. Hivatalos EU-álláspont egyelőre nincs a leginkább vitatott testszkennerekkel kapcsolatban: Brüsszel azok tömeges alkalmazása előtt szeretné eloszlatni az eszközök egészségügyi ártalmasságával és a személyiségi jogok esetleges sérülésével kapcsolatos aggályokat.
Nagy-Britannia és Hollandia már jelezte, hogy bevezeti az utasokról lemeztelenített képet mutató szkennereket, illetve Német- és Olaszország is támogatja a biztonsági intézkedések szigorítását. Spanyolország ellenben csak uniós megegyezés esetén vezetne be új intézkedéseket. José Blanco közlekedési miniszter szerint azoknak összhangban kell lenniük a személyi szabadsághoz és a magánélethez fűződő jogokkal. A testszkennerekkel kapcsolatos egészségügyi aggályokat az eszközök által kibocsátott röntgensugarak és elektromágneses hullámok táplálják, ám sok szakértő szerint a kockázat minimális.
Franco Frattini olasz külügyminiszter, korábbi uniós igazságügyi biztos szerint a biztonság fontosabb a személyiségi jogok védelménél. A testszkennerek a leginkább megbízható eszközök, és még ha azok miatt fel is kell áldozni a személyiséghez fűződő jogot, „a biztonsághoz való jog minden más szabadság érvényesüléséhez elengedhetetlen” – idézi Frattinit az AFP.
Brice Hortefeux francia belügyminiszter a biztonsági intézkedések szigorítása kapcsán annak szükségességéről beszélt, hogy több mint tucatnyival bővítsék azoknak az országoknak a listáját, amelyeknek az utasait különösen alapos vizsgálatnak vetik alá. A jelenlegi listán csak Jemen, Szíria, Afganisztán, Pakisztán, Irán, Algéria és Mali szerepel; Hortefeux szerint ezt a csoportot 20-30 országra kellene kibővíteni. Konkrét országot a miniszter nem említett, de jó eséllyel a „jelöltek” között lehet Nigéria, ahonnan a Detroit fölött merényletet megkísérelt férfi is származott. Az Egyesült Államok mindenesetre már felvette Nigériát saját, 14 országot tartalmazó feketelistájára.
Párizs tervei között az is szerepel, hogy az utasok adatait a repülőtéri check-in helyett már a jegy lefoglalásakor rögzítsék, így adva több időt a hatóságoknak a gyanús személyek kiszűrésére. VG


