Közélet

Az esélytelenek nyugalmával indul az MDF és az LMP a választásokon?

A megkérdezettek körében a Fidesz támogatottsága 40 százalék, az MSZP-jé 11 százalék, a Jobbiké 8 százalék – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint az aktív szavazók körében – vagyis azok, akik két szűrőkérdés alapján is biztosra ígérik a részvételüket a következő választáson – a Fidesz 49, az MSZP 12, a Jobbik 9 százalékot szerezne egy mostani választáson. Az aktív szavazók negyede ugyanakkor nem tudja, vagy nem mondja meg, kire szavazna.

A felmérésből az is kiderül, hogy az MDF már akkor sem biztos, hogy bejutna, ha mindenhol el tudna indulni: Az MDF-fel és az LMP-vel az összes megkérdezettnek csupán 2 százaléka szimpatizál. Az aktív szavazók körében sem állnak jobban: a részvételüket biztosra ígérő szavazóknak is csak 2, illetve 1 százaléka szavazna rájuk. Az MDF szempontjából igazán lesújtó tény azonban az, hogy az párt már a potenciális szavazók körében sem éri el a bejutási küszöböt.

A Nézőpont Intézet felmérése szerint egyébként az LMP rosszul gazdálkodik a szavazóival: potenciálisan akár 9 százalékot is elérhetne a még el nem kötelezett szavazók egyéb politikai kérdésekre adott válaszai alapján. Azonban a párt karakternélkülisége és politikusainak ismeretlensége miatt egyelőre nem képes kitörni a bejutási küszöb alatt tanyázó kispárt státuszából.

LMP mdf MSZP választás Fidesz szavazók
Kapcsolódó cikkek