Közélet

Vagyonosodási vizsgálat indulhat Hagyó ellen

Eladta érdi ingatlanát Hagyó Miklós, mégpedig szocialista politikustársának, Tóbiás Józsefnek - írja a Magyar Nemzet.

A volt MSZP-s főpolgármester-helyettes 2009 decemberében értékesítette a lakóházat, amelyet 35 millió forint jelzáloghitellel terhelt meg korábban. Hagyó a lapnak elmondta, a forint árfolyamromlása miatt úgy döntött, hogy értékesíti az ingatlant, és visszafizeti a hitelek fennmaradó részét. Az ingatlant egyébként évek óta Tóbiás bérli, akinek 2009-es vagyonnyilatkozatában nem szerepel az érdi ház.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) egyik felső vezetőjének nyilatkozata alapján egyébként valószínűsíthető, hogy vagyonosodási vizsgálat indulhat Hagyó Miklós ellen.

Az illetékes általánosságban közölte, ha az APEH-nak gyanúja támad afelől, hogy valaki megszegte az adószabályokat vagy feketén tett szert jelentős jövedelemre, a hatóság haladéktalanul eljárást indít.

Ekkor széleskörűen és tüzetesen átnézik az adott személy gazdagodását, sőt figyelnek a vagyonkimentési módozatokra is, például, ha az érintett gyermekeire íratta ingatlanjainak egy részét. A politikus múlt hét végén ajándékozással lánya nevére íratta budai lakását. Az ügylet miatt a sajtóban felvetődött az is, hogy Hagyó Miklós hosszabb időre külföldre utazhat, és az ajándékozás ennek az előkészítését jelenti

 

Hagyó Miklós vagyonosodási vizsgálat ingatlan APEH
Kapcsolódó cikkek