Lendvai: büszkeség és szégyen az MSZP-nek az őszödi beszéd
Egyszerre büszkeség és szégyen az MSZP-nek a balatonőszödi beszéd – mondta az MR1 Kossuth Rádió választási műsorában Lendvai Ildikó. A párt elnöke szerint büszkeség azért, mert az MSZP az első és mindmáig egyetlen pártként szembenézett azzal, hogy micsoda különbséget jelent Magyarországon a kampány és a valóság. A beszéd ugyanakkor rossz időben és rossz helyen, túl későn és zárt körülmények között hangzott el – folytatta Lendvai Ildikó.
A nagy ellátórendszerek, a nyugdíjrendszer, az egészségügy és az oktatás átalakításáról szólva Lenvdai Ildikó azt mondta: a reformokat részben végrehajtották, részben nem. Az egészségügy átalakítása nem sikerült, a felsőoktatásé részben, sikeres volt viszont a társadalombiztosítás reformja.
A munkanélküliséget érintő kérdésre válaszul Lendvai Ildikó kijelentette: abban felelőssége van a szocialista kormányzatnak, hogy a világválság sebezhető állapotban érte az országot, de abban nincs, hogy ideért a válság.
A jövőt illetően a pártelnök úgy fogalmazott: azt a munkát kell folyatni, amit a válság előtt elkezdtek, csak nagyobb tempóban: növelni kell a munka becsületét és csökkenteni kell a munkát érintő terheket.
A Jobbikról szólva Lendvai Ildikó úgy vélekedett: „mint minden szélsőséges párt, a Jobbik is jól kérdezett, valóságos társadalmi feszültségekről tette fel a kérdéseit, csak gyilkos, romboló és megoldást nem hozó módon válaszolt.” A radikális párt megerősödésében többpárti a felelősség – folytatta. Az MSZP, mint kormányzó párt abban hibás, hogy nem találta meg a válaszokat az olyan problémákra, mint a közbiztonság és a romaintegráció, de nem a szocialisták adtak legitimitást, biztatást az erőszakos, agresszív hangvételnek. „Nem én alapítottam közös polgári kört Vona Gáborral” – mondta Lendvai Ildikó.
A kérdésre, hogy szeretné-e, ha Orbán Viktor kormányzása sikeres lenne, az MSZP elnöke azt válaszolta: „bárkinek drukkol, aki Magyarország miniszterelnöke lesz, hogy a demokrácia mellett, az alul vagy középen élők felemelkedéséért dolgozzon.” A Jobbikot illetően Lendvai Ildikó kijelentette: az előterjesztett javaslat dönti el, hogy megszavazzák-e, vagy sem – mondta az MSZP elnöke az MR1-Kossuth Rádió választási műsorában.


