Közélet

Több mint 600 cég megszüntetését kezdeményezte az APEH

Több mint 600 cég megszüntetését kezdeményezte mérlegbenyújtás elmulasztása miatt az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) a cégbíróságoknál az első negyedévben.

Pedig eddig csak azokkal szemben járt el, amelyeknek mérlegfordulónapja 2009. május 1-jét követő napra esett. Az idén viszont már valamennyi – mintegy 400 ezer – számvitelibeszámoló-közzétételi kötelezettséggel érintett céget vizsgálni fog. A határidő május vége. A mulasztás ára az adószám felfüggesztése, végső soron a cég törlése lehet.

Az IRM Céginformációs Szolgálata és a kormányzati portál felkészült a május végi rohamra. A benyújtók a beszámoló közzétételét követő 15 napon belül elektronikus számlát kapnak a költségtérítés megfizetéséről. A kötelező elektronikus úttal és az elektronikus számlázással az állam és a gazdálkodó szervezetek évente mintegy 150 millió forintot takarítanak meg.

Köztudott: a kettős könyvvitelt vezető, cégjegyzékbe bejegyzett vállalkozások kötelesek a beszámolójukat nyilvánosságra hozni, és a törvényi előírást, fő szabályként, az üzleti év mérlegfordulónapjától számított 150 napon belül kell teljesíteni. Egy éve már a kormányzati portálon keresztül, elektronikus úton kell eljuttatni a beszámolókat az IRM Céginformációs Szolgálatához. Az elektronikus közzététel jelentősen megkönnyíti a vállalkozások helyzetét, mivel a cégszolgálathoz történő továbbítás egyúttal a letétbe helyezési kötelezettség teljesítését is jelenti.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható

mérlegfordulóanap felszámolás IRM mérleg APEH mérlegbenyújtás
Kapcsolódó cikkek