Kettős állampolgárság: a többség megadná - és a szavazati jog?
A várakozásoknak megfelelően kevesen tiltakoznak amiatt, hogy a Fidesz a minisztériumok és a vezetők minimalizálásával kezdte az új parlamenti ciklust. A megkérdezettek 82 százaléka állította, hogy egyetért azzal, hogy az állam „magán kezdte a spórolást”.
Az elemzésből ugyanakkor az is kiderül, hogy a magyarok 62 százaléka gondolja úgy, hogy foglalkozni kell a trianoni emléknap kérdésével. Mint ismert, június 4-én lesz a trianoni békeszerződés 90. évfordulója. A megkérdezettek 32 százaléka szerint az emléknap kérdése ugyanakkor már nem időszerű.
A Nézőpont Intézet elemzése szerint egy most vasárnapi népszavazáson még mindig tízből hatan megadnák az állampolgárságot a határon túliaknak. Különösen a 18–29 évesek (77 százalék), a Fidesz (77 százalék), valamint a Jobbik (69 százalék) hívei támogatják a kettős állampolgárságot. Az MSZP és LMP támogatóinak 60, illetve 47 százaléka ugyanakkor ellenzi a tervezetet.
Szavazati jogot az állampolgárság megadását pártolók fele (52 százalék) feltétel nélkül, további 36 százalék csak magyarországi lakhely esetén adna. Mivel utóbbi körül körvonalazódik a végleges megoldás (csak állandó magyarországi lakóhely esetén járna szavazójog), elmondható, hogy a Fidesz és a Jobbik táborának többsége (71, illetve 64 százalék) támogatja az intézkedést.
A Medián múlt héten közölt felmérése szerint is 61 százalék adná meg a kettős állampolgárságot, ám a szavazati jogot csak 23 százalék adná meg. Érdekesség, hogy e szerint a felmérés szerint a Fidesz szavazóinak többsége (46%) nem adna az állampolgársággal szavazati jogot, és a Jobbik szavazói a legmegosztottabbak: bár szavazóik között vannak a legtöbben,, akik megadnák a szavazati jogot is (35%) a kettős állampolgársággal, ugyanennyien vannak, akik egyáltalán nem támogatnák még a kettős állampolgáráság megadását sem.


