A volt miniszterelnök az ATV-ben elmondta, a frakciót szembesíteni kell azzal, hogy a tagok döntő többsége listán jutott be a parlamentbe, ezért tudomásul kell venni, hogy adott esetben 2-3 év alatt a frakció 30-40 százalékának ki kell cserélődnie.
Szerinte a gazdasági válságban felvetődött kérdésekre a baloldal nem tudott jó válaszokat adni, ennek következtében erősödtek meg Európában a jobbközép pártok.
Mint mondta, az elején nyilván mindenki nagy törekvésekkel indul, de ez a kormány is szembesülni fog a létező korlátokkal, azonban hozzátette, a baloldalnak nem csak abból kell megerősödnie, hogy a másik oldal hibázik.