BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megegyezés peren kívül

Esély. Könnyebben elkerülhetik a csődöt vagy a felszámolást a cégek a jövőben, legalábbis ha a Magyar Bankszövetség is rábólint az úgynevezett „budapesti elvekre”. Ezek mentén ugyanis a hitelezők és az adósok önkéntes úton, bírósági eljáráson kívül is megállapodhatnának a követelések rendezéséről, átütemezéséről, netán halasztásáról.

Szakemberek szerint a gazdasági válság által megtépázott vállalkozásoknak gyors és hatékony segítséget jelentene, ha a két, látszólag ellenérdekű fél együttműködésén alapuló, eredeti nevükön „londoni elveknek” nevezett eljárások Magyarországon is meghonosodnának.

A részvétel önkéntes lenne, ám a kezdeményezők szerint a peren kívüli egyezségekkel cégek, munkakultúrák és állások menekülnének meg. A tervezetet a Ridge Road Pénzügyi Tanácsadó, a CMS Cameron McKenna és a PricewaterhouseCoopers szakértői banki szakemberek bevonásával dolgozták ki, a dokumentumot jelenleg a bankszövetség vizsgálja. Jelenleg egy-egy cég pénzügyi vagy piaci megújítására irányuló törekvés gyakran a bizalmatlanságból fakadó időhúzás miatt hal el.

 

A cikk teljes terjedelemben itt érhető el

 

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.