Másfél méter hosszú, körülbelül 25-30 kilogramm súlyú növényevő, kis szarvval és jellegzetes, papagájcsőr-szerű szájjal – röviden így írható le az az egykor élt dinoszaurusz, amely főszereplője lett az utóbbi idők egyik legfontosabb paleontológiai felfedezésének Magyarországon. A tudománytörténetbe Ajkaceratops kozmai néven bekerült állat az egyetlen hazai, de leletgazdagsága miatt világszerte egyre ismertebb dinoszaurusz-lelőhelyről, a Veszprém megyei Iharkútról került elő tavaly nyáron. A bakonyi település használaton kívüli, külszíni bauxitfejtése igazi kincsesbánya a paleontológusok számára. A 140 méter mély, zord katlant a jó idő beköszöntével az elmúlt tíz esztendőben kutatócsoportok szállták meg, munkájuk eredménye pedig több mint tízezer csontlelet, amelyek tudományos feldolgozása nyomán ma már pontosabb és a korábbiakhoz képest árnyaltabb képet alkothatnak a szakemberek a földtörténeti középidő késő-kréta időszakáról.
Iharkút neve csütörtök óta a világ egyik legrangosabb természettudományos folyóiratának a lapjain is olvasható. A Nature-ben megjelent cikket Ősi Attila, az MTA-MTM Paleontológiai Kutatócsoport tagja, brit és amerikai szerzőtársaival közösen írt egy különleges bakonyi leletről, az Ajkaceratops maradványairól. A fiatal magyar kutató tudományos pályája tíz éve forrt össze Iharkúttal. 2000-ben földtani vizsgálatok közben egy apró, de számára annál érdekesebb csontdarabkára bukkant. Mint később kiderült: az első magyarországi dinoszaurusz-leletet tartotta a kezében. A többi csontot két év alatt egy körülbelül 50 négyzetméteres területről gyűjtötték össze. A tudományos vizsgálatok eredményeként egyértelművé vált, hogy Ősi Attila akkor egy 4,5 méter hosszú páncélos dinoszaurusz, egy Ankylosuria maradványaira bukkant.
A bakonyi katlanból azóta szinte minden évben figyelemre méltó leletek kerülnek elő. Igaz, nem mindig derül ki azonnal, hogy egy-egy csontdarab milyen szenzációval szolgál majd. Az Ajkaceratops kozmai esetében ugyanis kezdetben még az sem volt biztos, hogy egyáltalán milyen állattól származik. Ősi Attila arra gyanakodott, hogy egy Rhabdodontida dinoszaurusz koponyájának elülső részéről van szó. A kutató először elvetette azt, hogy a csőrre hasonlító csontdarabka egy Ceratopsia –féle dinótól származhat, mivel Európában korábban nem találtak olyan maradványokat, amelyekről egyértelműen kimondható, hogy Ceratopsia dinoszauruszhoz tartoztak.
Egy nemzetközi konferencián azonban a világ vezető Ceratopsia-szakértői úgy vélekedtek, hogy a dinoszaurusz-darabka egy Ceratopsia koponyájának és alsó állkapcsának első része, annak ellenére, hogy hasonlítható egy őslény utolsó ujjpercére is. A Ceratopsia dinoszaurusz maradványait eddig csak Mongóliában, a Góbi sivatagban találták meg. Ősi Attila felfedezése nyomán azonban ma már egyértelmű, hogy a Ceratopsia dinoszauruszok nemcsak Ázsiában és Észak-Amerikában éltek, hanem Európa területét is meghódították.
A Ceratopsia dinoszauruszok valószínűleg több hullámban vándoroltak az ősi Tethys-óceán szigetein keresztül, az óceán északi partja mentén az egyik földrészről a másikra és így jutottak el a mai Bakony területére is. A késő-kréta korban itt még szubtrópusi éghajlat uralkodott gazdag növényvilággal, és olyan nyitvatermőkkel, amelyekhez hasonlóak ma már csak Dél-Amerikában vagy Új-Kaledóniában honosak. Így a Ceratopsia-hoz hasonló növényevők bőséges táplálékforráshoz jutottak.
Az iharkúti lelet jelentőségét az adja, hogy a kutatók a felfedezés nyomán pontosíthatják a földtörténeti középidő szárazföldi gerinceseinek vándorlásával és elterjedésével kapcsolatos ismereteiket.
A hazai őslénykutatók számára az Ajkaceratops kozmai egy olyan történet lehet, amelynek új fejezetét akár még évtizedekig is írhatják. Iharkút ugyanis már eddig is több szenzációval szolgált, mint azt korábban gondolták és a becslések szerint legalább 50-60 évig ad majd munkát a szakembereknek.
