BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pálinkás: Nehéz és hosszú folyamat lesz az oktatás megújítása

A pedagógusok helyzete ma Magyarországon sok tekintetben megrendült - nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában csütörtök este Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. A köztestület vezetője a Bölcsek Tanácsának ajánlásaival kapcsolatban rendezett konferencia után adott interjút a Duna Televíziónak.

Megrendült a pedagógusok közvélemény általi elfogadottsága, megbecsültsége, súlyos gondok vannak a tanárképzésben és utánpótlásban, Magyarországon jelentős tanárhiány várható a következő években - nyilatkozta a Duna Televízió csütörtök esti háttérműsorában Pálinkás József, a Magyar Tudomány Akadémia elnöke.

Sólyom László köztársasági elnök kijelentéséhez, miszerint nem szabad sajnálni semmilyen kiadást az oktatás teljes megújítására, Pálinkás József hozzáfűzte: természetesen növelni kell a forrásokat, ugyanakkor a megújulás nem csak pénz kérdése.

"Az oktatás megújítása nagyon nagy mértékben közgondolkodás kérdése is, s én ezért látom nagyon nehéznek és hosszúnak ezt a folyamatot" - szögezte le az elnök. Létre kell jönnie egy konszenzusnak a társadalomban - és nem csupán a szakértők között - az iskola műveltségátadó funkciójáról, az értelmiségi réteg feladatait megoldani képes emberek kinevelésére való képességéről.

Emellett az sem mellékes, hogy az életben magukat jól érző, boldog embereket tudjunk tanítani, képezni az iskolákban, a társadalom közérzete függ ettől - szögezte le az akadémikus. 

A Közbeszéd felvetésére: miként értékeli a tényt, hogy az új kormányzati struktúrában nem lesz önálló oktatási tárca, Pálinkás József úgy reagált: nem ezen van a hangsúly. A fő kérdés, hogy a leendő miniszterelnök - lévén Magyarországon miniszterelnöki kormányzás - mennyi figyelmet tud szentelni az oktatás ügyének, és megnyilvánul-e a döntésekben, hogy az oktatásnak jelentős forrásokra és közfigyelemre van szüksége. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.