A választások után tovább növelte előnyét a Fidesz, a kormánytöbbség választótábora június elején több közvélemény-kutatás szerint meghaladta a hetven százalékot. Az ellenzék pártjai visszaestek, a nagyobbak is a kispárti támogatottság felé tartanak. Orbán Viktor továbbra is biztonsággal érzi, mit akar tőle hallani az átlagválasztó, párját pedig hajtja előre a reménység ereje. A kétharmados többség minden ponton offenzív térfoglalásával szemben egyelőre nincs szilárd belföldi ellensúly. A kormányzás korlátját egyelőre inkább a gazdasági helyzet, a befektetők, az jelenti, semmint a helyét kutató kicsinyke ellenzék.
A MSZP tovább szűkülő bázisa ma nem sokkal több, mint tíz százalék, nagyjából annyi, mint közvetlenül a rendszerváltás után, 1990 nyarán volt. A szocialisták nem is igazán tudják: merre tovább, minden megnyilvánulás zavarodottságot jelez, de akár sokkal rosszabb állapotban is lehetne, mára már könnyen egymással is acsarkodó pártocskákra hasadhatott volna. Régi tapasztalataik alapján azonban a szocialisták szilárdan együtt maradtak, és minden bajuk ellenére láthatóan élni akarnak a választási eredmény adta eséllyel. 1990-es élményeik alapján most leginkább a politikai inga lassú, de biztos visszalendülésében reménykednek, csakhogy már nem feltétlenül feléjük fordulnak majd a csalódott választók.
A baloldali értelmiség többsége ebben keveset segít. Jó részük a szokott élességgel támadja a hazai jobboldalt vélt vagy valós vétkeiért, miközben sokszor elemi önreflexióra sem képes. Eddig kísérletet is alig tett az MSZP és az SZDSZ bukásához vezető történések kritikus feltárására, és a létező magyar kapitalizmus viszonyaihoz jobban hozzáigazított baloldali magatartás megtalálására.
Egy széles körben sikeresnek gondolt, többszörösen újraválasztott polgármestert nem könnyű leváltani, ám a legtöbb településen valóban rendkívüli a jobboldal előnye. Nem teljesen ez a helyzet azonban Budapesten. Tavasszal a fővárosban a Fidesz csak 46 százalékos többséget kapott, egy, minden nem Fidesz-hívő szavazó egybefogására törekvő jelölt így itt nem lenne eleve esélytelen. Csakhogy ehhez a hit roppant ereje és a régi demokratikus chartás politikán túllépő személy kellene. Ilyen fordulatnak azonban a nyomai sem láthatók a szocialistáknál. A Lehet Más a Politika ezért nem is partner a közös jelöltkeresésben. Inkább az MSZP-t megszorítva, itt-ott talán meg is előzve önmaga felépítésére törekszik.
Kényszerpályán az LMP
Az LMP indulása maga volt a csoda: emberek egy csoportja minden valódi remény, közvetlen politikai esély nélkül, döntően az őszinte közösségi tenni akarástól vezetve vágott neki a pártalapításnak. A LMP okosan igyekszik a saját útját járni. De minden értelemben nagyon zöld párt még. Tizenhat képviselőjével bajosan tehet eleget a túlságos várakozásoknak. Ám nemigen van más számára, mint előre. A baloldalon keletkezett űr jutatta be a parlamentbe, így aligha menekülhet el az elől, hogy alternatív zöldmozgalmi gyökereit megtartva, a maga szerény eszközeivel megkísérelje a régi baloldali politika romjaitól elkülönülve, a nyomuló Fidesszel szemben felépíteni az új baloldali ellenzéket.
Légüres térben a Jobbik
A Jobbik áttörésével jelentős részben hozzájárult a régi pártszerkezet összeomlásához, de eddig nemigen találta meg a helyét az új felállásban. A választások óta a Fidesz közvetlenül már alig támadja, közben azonban szimbolikus nemzetpolitizálásával, keménykedő büntetőpolitikájával elszívta előle a levegőt. A Jobbik a dinamikus új kormánnyal szemben kevéssé képes felmutatni rendszertagadó lényegét. Energiáit most még kitölti a megszerzett posztok birtokbavétele, tavaszra azonban már száguldania kell tovább, különben gondjai lehetnek belső kohéziójával.
