"A Jobbik a legkormánybarátabb ellenzéki párt"
A cikk írója szerint a párt megítélését elsősorban nem az befolyásolja, hogyan szavazott egyes törvények elfogadásakor, inkább a nyilatkoztatok, beszédek, látványos médiaakciók a meghatározóak. Azonban, a Jobbik a kormány által előterjesztett parlamenti döntések 60 százalékát megszavazta – írja Juhász Attila.
„A párt eddig mutatott országgyűlési szereplése tehát aligha nevezhető radikálisan ellenzékinek. A párt még a Fidesz által beterjesztett gazdasági salátatörvényt is elfogadta, amivel gyakorlatilag elvette azt a lehetőséget magától, hogy alternatív gazdaságpolitikát hirdessen.” Az LMP a döntések 35 százalékát támogatta, míg az MSZP 18 százalékot, fogalmaz Juhász Attila.
A teljes elemzés a Political Capital blogján olvasható.


