Közélet

Botrány az EU-ban - Távozásuk után is fizetést kapnak a biztosok

Az Európai Bizottságot éles bírálat érte amiatt, hogy a korábbi biztosai megkérdőjelezhető kifizetésekhez jutnak.

A Financial Times Deutschland kutatásai szerint 17 korábbi biztos még mindig évente legalább 96 ezer euró összegű fizetést kap, noha már régóta más tisztségeket tölt be, mint lobbista vagy politikus. Prominens kétszeres pénzkeresőnek számit Charlie McCreevy, a volt belpiaci biztos, aki röviddel a tisztségéből történt megválása után a Ryanair felügyelőbizottságába váltott át, ahol – számítások szerint – havonta akár 47 ezer eurót is  megkeres. Ehhez adódik hozzá az EU-tól az átmeneti időre szóló fizetség, amely a Financial Times Deutschland adatai szerint havonta kereken 11 ezer euró. A korábban halászati biztosként dolgozó, Joe Borg is ugyanekkora összeget tesz zsebre.

A lap szerint a brüsszeli hatóság számára rendkívül érzékeny ez a téma. Civilszervezetek ugyanis már régóta panaszkodnak a tömeges összeférhetetlenség veszélyére. Az viszont eddig nem volt ismeretes, hogy a volt biztosok új munkakörük betöltését követően is fizetésben részesülnek az EU-tól.

A brit lap szerint a tisztségüktől megvált EU biztosok három éven át jogosultak az alapfizetésük 40-65 százalékára, azaz havonta minimum 20 278 euróra, összesen tehát csaknem 300 ezereuróra három év alatt.

Ingeborg Graessle német EP-képviselő a jövő héten az Európai Parlament költségvetési ellenőrző bizottságában javasolni fogja, hogy fagyasszák be a biztosok fizetésének 2011-es költségvetését, amíg az átmeneti időszakra vonatkozó pénzek kifizetési rendszere meg nem változik.

Európai Bizottság EU-biztos fizetés
Kapcsolódó cikkek