Erős KT-t akar a kormány egyre kevesebb pénzből
Szijjártó Péter sajtótájékoztatóján elmondta, a kormány erős KT kíván létrehozni és emlékeztetett, hogy a Fidesz 2006-os javaslata szerint a KT-t az Állami Számvevőszék elnöke, a jegybankelnök és az államfő egy delegáltja alkotná, és a tanácsnak rendkívül erős jogosultságokat biztosítanának.
Mindeközben elfogadta a gazdasági bizottság és a számvevőszéki és költségvetési bizottság is támogatta Varga József képviselő azon egyéni képviselői javaslatát, a jövő évi költségvetésben a KT működésére előirányzott 835 millióról 10 millióra csökkentené a tanács forrásait. A képviselő korábban elmondta, hogy a KT forrásait szakértők javasolták a számára, ő maga meg sem tudja ítélni, hogy szükséges-e a tanács munkája.
Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt követően, hogy hétfőn az alkotmányügyi bizottság és a kormány úgy döntött nem támogatja a javaslatot, úgy nyilatkozott, hogy ha a képviselő nem vonja vissza javaslatát akkor a frakció támogatni fogja azt.


