Kötelező lenne a polgári védelmi szolgálat katasztrófahelyzetben
A katasztrófavédelmi rendszer fejlesztését célzó koncepció szerint bevezetnék a köteles polgári védelmi szolgálatot, ami azt jelenti, hogy a veszélyeztetett települések 22 és 27 év közötti lakosait „besoroznák”, de ha szükséges, a soron következő korosztályokat is bevonnák. Ha az Országgyűlés módosítja az egyes büntetőtárgyú törvényeket, akkor azt, aki megtagadja a polgári védelmi szolgálat teljesítését,bűntettet követ el és akár öt év szabadságvesztéssel büntethető. A hadkötelezettség megszűnt ugyan, de rendkívüli helyzetben ismét elrendelhető - közölte az MR1 - Kossuth Rádió.
A javaslatot előterjesztő Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumi államtitkár a Parlamentben a további változtatásokat ismertetve elmondta, hogy nem lehet azokkal szemben feljelentést tenni, vagy nyomozást folytatni, akik belső bűnmegelőző vagy bűnfelderítő munkát végeznek, és a megbízhatósági vizsgálat során szabálysértést vagy bűncselekményt követnek el.


