Nem lesz olyan súlyos az AB korlátozása
Bizonyos esetekben mégsem gátolnák meg az Alkotmánybíróság (AB) kontrollját az eredeti törvénymódosítási javaslatban foglalt tilalmak – mondta újságíróknak Balsai István, a parlament alkotmányügyi bizottságának fideszes elnöke a testület tegnapi rendkívüli ülése után. A költségvetésre, az adókra és az illetékekre utalt ezzel a kormánypárti szakpolitikus, ezeken a területeken még finomodhat az eredeti indítvány.
Lázár János a múlt héten, azt követően nyújtotta be alkotmánymódosító javaslatát, hogy az Alkotmánybíróság elutasította a nagy összegű végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvényt. A Fidesz frakcióvezetőjének eredeti, az AB-t a költségvetést érintő törvényektől távol tartó javaslatához az alkotmányügyi bizottság hétfőn nyújtja be a módosító indítványt, és arról még várhatóan aznap szavaz is a parlament.
Lamperth Mónika MSZP-s politikus szerint már látható a zavar, amely az alkotmánymódosítás miatt kialakult, ezért pártja szerint vissza kellene vonni a javaslatot. A Jobbik szerint a Fidesz lejáratja az Országgyűlés tekintélyét. Gaudi-Nagy Tamás képviselő azt mondta, Lázár Jánosnak szerinte is viszsza kellene vonnia a javaslatot, még akkor is, ha hétfőn a Fidesz mégis visszalépne eredeti terveitől. A lépés ellen a héten két tüntetést is tartottak Budapesten.


