Sportstratégia: Több pénz, egyszerűbben
Új, de elődjéhez hasonlóan fideszes vezetővel működik szombattól a magyar sportirányítás: a huszonegy év után leköszönő Schmitt Pál helyén Borkai Zsolt veszi át a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöki posztját. A kormánynak valóban szüksége lesz az elnök lojalitására, hogy véghezvihessék nagy léptékű terveiket.
A kormányzati sportstratégia két fő vonalon fut. A közvetlen állami irányítású sportszervezésben a korábbiaknál sokkal centralizáltabb döntéshozatalt valósítanának meg, ott pedig, ahol csak közvetett befolyásolásra van lehetőség, a jogszabályi környezet átalakításával próbálják vonzóbbá tenni a sportot. Megemelik ugyan a sportra fordított állami támogatás összegét – a tervek szerint 3,8 milliárd forintról 4,5 milliárdra –, ám igazán sokat az elosztási rendszer egyszerűsítése jelenthet.
„Túl sok helyről érkezett a pénz, a vezetők a szakmai munka helyett kifáradtak abban, hogy különböző helyekre rohangáltak források után” – foglalta össze Molnár Zoltán MOB-főtitkár a Nemzeti Sportszövetség (NSSZ) és az olimpiai bizottság főtitkári értekezletén, hogy rövid távon miért a legsürgetőbb feladat az állami támogatások rendszerének központosítása. Az, hogy ez a találkozó létrejöhetett, önmagában is sokat elmond a centralizáció folyamatáról: eddig komoly vita folyt a MOB és a nem olimpiai sportágakat is tömörítő NSSZ közt, ki oszthassa el az állami támogatásokat. Ennek végül a MOB lett a győztese, január 1-jétől a versenysport támogatása ismét egycsatornássá válik. A MOB dönt az olimpiai felkészülés támogatásáról, a klubok műhelytámogatásáról, az utánpótlás-nevelésre fordítandó állami forrásokról, valamint a különböző ösztöndíjakról. Kevés szó esett azonban arról, hogy a MOB kiadásait is hatékonyabban lehetne elosztani – sokatmondó például az az adat, hogy a szervezet többet költ működési költségeire, mint az olimpiai felkészülésre.
Az ösztöndíjrendszerben jogszabály-módosításra lesz szükség az egyszerűsítéshez. A sportági szakszövetségek támogatására vár a MOB-nak az a javaslata, amely különválasztaná az edzők és a sportolók ösztöndíjait, de a különböző közalapítványokon keresztül folyósított támogatásokat egy rendszerbe helyezné. Az edzők ösztöndíjaira például jelenleg négy csatornán lehet pályázni, s előfordul, hogy azonos eredményességű sportolók edzői százezres eltérésekkel kapnak támogatást.
A változtatásokat az új sporttörvény szentesíti majd, de kérdéses, hogy mikor. A kormány a nyáron kiadott törvényalkotási programjában novemberre tervezte ennek az elfogadtatását, ez nem fog megvalósulni. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium bővebb tájékoztatást nem adott. Egy korábbi sajtótájékoztatón Szekeres Pál helyettes államtitkár 2011 májusát említette lehetséges céldátumként, ez a legkésőbbi időpont, ami elhangzott.
Addig is, amíg ezek az intézkedések nem lépnek életbe, a kormány a sporttal kapcsolatos jogszabályi környezetet próbálhatja vonzóbbá tenni. Ebben az irányban történtek már lépések – a legfontosabb ezek közül az, hogy az a vállalkozás, amely a sportot támogatja, a támogatási összeggel csökkentheti társaságiadó-fizetési kötelezettségét. Szeptember óta illetékmentes minden olyan ingatlan vagy telek, amelyet sportcélú építkezésre vásárolnak meg.
Abban minden érintett egyetért: még korai volna elemezni a változtatások hatását. Annyi azonban már most látszik, hogy valóban lassú folyamatról van szó, egyelőre nem indultak meg a vállalkozások tömegesen a sport felé.
Bevételcsalogató ötletbörze
A MOB-on kívül is elkezdtek ötleteket gyűjteni, honnan lehet több bevételt szerezni. Az egyszeri támogatások lehetősége erősen korlátozott, nagyobb összeg egyedül Debrecenbe érkezik, ahol az állam tízmilliárd forintot ad egy új stadionra.A legnagyobb léptékű adórendszer-változtatási terv a Magyar Labdarúgó-szövetségé, amely a legutóbbi elnökségi ülésén azt kérte a kormánytól, kapja meg a sport az online fogadóirodák bevételének egy részét. A tanulmány erről a tervről még készül, de valóaszínűleg nagyságrendekkel nőne a sportra fordítható összeg, ha sikerül megfelelően átalakítani a jogszabályokat.
A legnagyobb léptékű adórendszer-változtatási terv a Magyar Labdarúgó-szövetségé, amely a legutóbbi elnökségi ülésén azt kérte a kormánytól, kapja meg a sport az online fogadóirodák bevételének egy részét. A tanulmány erről a tervről még készül, de valóaszínűleg nagyságrendekkel nőne a sportra fordítható összeg, ha sikerül megfelelően átalakítani a jogszabályokat. -->


