Közélet

A Handelsblatt saját pártját fordítaná Orbán ellen

Az Európai Parlament hiteltelenné teszi az EU külpolitikáját címmel közölt a magyar médiatörvényhez kapcsolódó cikket csütörtöki számában a Handelsblatt.

A német üzleti és pénzügyi körök lapjának külpolitikai tudósítója, Mathias Brüggmann azt veti az Európai Parlament képviselőinek a szemére, hogy a magyar médiatörvény körüli vitában az európai értékek képviselete fölé helyezik a saját pártcsaládjuk iránti hamisan értelmezett szolidaritást.

"Csak azért, mert Magyarországot a jobboldali-konzervatív Fidesz párt elnöke, Orbán Viktor kormányozza, a kereszténydemokrata néppárti EP-frakció képviselői sorompóba lépnek egy olyan törvényért, amely egyáltalán nem használ a sajtó és a véleménynyilvánítás szabadságának. A törvény természetesen nem jelenti a Nyugat pusztulását. Viszont kitárja a kaput a cenzúra és a tudósításokba való politikai beavatkozás előtt - főleg azért, mert az újonnan létrehozott médiafelügyeleti hatóság csak a kormány híveiből áll. A törvényt ezért eltörölni kellene, nem pedig megvédeni" - írja Brüggmann.

Szerinte ezt a néppárti frakció nagyjai is tudják, mégsem cselekszenek az ünnepi beszédeikben hangoztatott, szabadságot követelő elveik szerint. Az EP képviselőinek egyharmadát kitevő néppárti családnak éppúgy tagja az EU elnöke, Hermann van Rompuy, mint Manuel Barroso bizottsági elnök, Angela Merkel kancellár és az EU-államok legtöbb kormányfője, köztük Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök egyébként a Néppárt alelnöke.

Európai Néppárt médiatörvény Rompuy Merkel Handelsblatt frakció
Kapcsolódó cikkek