A Spiegel cenzúráról ír: Véres ágy háborította fel a médiahatóságot
"Cenzúra Magyarországion – Véres ágy háborította fel a médiahatóságot” címmel közölt cikket a Spiegel német lap.
Az új médiahatóság a magántulajdonban lévő televízió ellen indított eljárást – írja a Spiegel. A csatorna az RTL Group leányvállalata.
A csatorna még tavaly októberben számolt be egy testvérgyilkosságról. A szóban forgó tudósítás arról szólt, hogy Nagymányokon egy férfi megölte, majd feldarabolta testvérét, a testet videóra vette, s elrejtette.
A hatóság ennek kapcsán egyebek mellett azt kifogásolta, hogy tényszerű tájékoztatás helyett a megrázó, meghökkentő részleteket emelték ki, amelyek "megragadhattak a fiatalkorú nézők tudatában". Levelükben többször is kiemelték, hogy a riportban többször is mutattak egy, a hatóság szerint véres ágymatracot, illetve ágylábat. Továbbá hangsúlyozták, hogy a hírolvasó - Szellő István - csak azután közölte, hogy megrázó riport következik, miután magát a hírt már felolvasta.
A Spiegel azt írja: az RTL értetlenségét fejezi ki az indoklás miatt; ez az indoklás erősíti az EU-ban lévő kritikusokat, akik azt látják, hogy az új médiatörvény jogszabályai annak veszélyét hordozzák, hogy a kormány a „számára nem kedves” média cenzora lehet.
Az AFP francia hírügynökség összefoglalót közölt a magyar médiatörvény kapcsán történtekről. A hírügynökség tudósításában a magyar sajtóban megjelentekről készített körképet. Nyilvánvaló, hogy Franciaország az unió más országaihoz hasonlóan azt szeretné, hogy a magyar médiatörvény szövegét módosítsák – jelentette be Francois Baroin, a francia kormány szóvivője.
Ez a törvény nem összeegyeztethető annak a sajtószabadság-eszmének az alkalmazásával, amelyet az európai szerződések mindegyike érvényesnek tekint – tette hozzá a kormányszóvivő egy keddi rádióinterjúban.


