Közélet

Kósa: Gyurcsány minden mértéket és határt vesztett politikus

Gyurcsány Ferenc óriási tehertétel Magyarország számára annak ellenére, hogy pénteki évértékelő beszéde gyenge volt és erőtlen, megállapításai pedig karikatúraszerűek - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a Fidesz alelnöke.

A pénteki beszéd annak a bizonyítéka volt, hogy Gyurcsány Ferenc egy minden mértéket és határt elveszített politikus, és óriási tehertételt jelent Magyarország számára - mondta az InfoRádiónak Kósa Lajos.

A Fidesz alelnöke arra az elemzői felvetésre, hogy a volt miniszterelnök megnyilvánulása azt a célt szolgálta, hogy "felemelkedjen" Orbán Viktor mellé és alternatívát mutasson a csalódott szavazóknak, azt mondta: ha volt is ilyen szándéka Gyurcsány Ferencnek, az csak annyira erős, mintha valaki gyűszűvel próbálná meg kimerni a Dunát.

A politikus semmi esélyét nem látja annak, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a politikába. A Zuschlag-ügy politikai felelőseként a politika közeléből is el kellene tanácsolni - fogalmazott Kósa Lajos, aki szerint a volt kormányfő beszéde gyenge és erőtlen, megállapításai karikatúraszerűek voltak, "nem is érdemes vele foglalkozni".

Minden elemében vége van a gyurcsányizmusnak - emelte ki a politikus, aki hozzátette: nem okoz fejfájást a beszéd a kormánynak, de annak a veszélye, hogy visszatérhet a szocialisták öröksége, amely mindenki életét megkeserítették, még fennáll.

évértékelő beszéd Kósa Lajos Zuschlag politika Gyurcsány Ferenc
Kapcsolódó cikkek