Közélet

Szeged működését veszélyezteti a Fidesz és az MSZP harca

Már ma lehet költségvetése Szegednek. Pedig sokáig úgy tÛnt, a büdzsé a politikai harc áldozatává válhat, sÕt, néhány napja még az elÕre hozott választásra is nagyobb volt az esély, mint egy megszavazott költségvetésre.

Visszavont költségvetési javaslat, új választás kiírása, félmilliárd forintnyi uniós támogatás visszaadása Brüsszelnek – a hét közepén még ezek a lehetÕségek látszottak Szeged elÕtt.

Botka László, az egyetlen nagyvárosi szocialista polgármester és a közgyÛlés fideszes többségének szembenállása a város működőképességét is veszélyeztető patthelyzetig sodródott, ám az utolsó pillanatokban a jobboldal engedett a kéréseiből, így megoldódni látszik a szegedi helyzet. Ideiglenesen.

A Fidesz 42 módosító javaslatot nyújtott be a költségvetéshez, ebbÕl a polgármester tizenegyet kifogásolt. Botka a Világgazdaság megkeresésére elmondta: olyan indítványokról van szó, amelyek szerinte Szeged mÛködését fenyegették, vagy törvényességi problémákba ütköztek, mert nem mozdítható forrásokat vettek volna el. Többek közt 600 helyett 100 milliót hagytak volna közvilágításra, emiatt teljes városrészekben kellett volna kikapcsolni a villanyt az utcákon. Az önkormányzaton százmilliót spórolna a polgármester, ez 14 állás megszÛnésével jár, a Fidesz azonban további 150 milliót vett volna onnan el, ez Botka szerint tarthatatlan.

A testületi többség hiányában Botkának egy lehetÕsége volt megakadályozni, hogy ezeket a közgyÛlés elfogadja: a teljes büdzséterv visszavonását helyezte kilátásba, ez ugyanis polgármesteri hatáskör. Ebben az esetben Szeged búcsút inthetett volna egy már elnyert félmilliárdos uniós támogatásnak, s lehetÕség nyílt volna az elÕrehozott választásra. Ezt a két kockázatot azonban nem vállalta fel a Fidesz, így a 11 vitatott javaslatukból kilencet visszavontak, egyet pedig átdolgoztak.

Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke elismerte, hogy a kifogásolt indítványok felvethetnek törvényességi kérdéseket. Ezért a szocialistákat tette felelÕssé, mivel szerinte több számsor tartalmát sem bocsátották a jobboldal rendelkezésére, akik így nem tudhatták, hogy a javaslataik törvényesek-e. A megmaradó 31-32 indítványuk mintegy 150 millió forintot csoportosítana át a 67,2 milliárdos fÕösszegÛ büdzsében; „bosszantó, könnyen kezelhetÕ problémák megoldásáról”, például mellékutcák felújításáról, játszóterekrÕl, sportpályákról rendelkeznének.

Így tovább folytatódhat a nagyberuházásairól is ismert város fejlesztési programja. A költségvetés – amely a budapesti után a második legnagyobb fÕösszegÛ az idén Magyarországon – nagyobb része fejlesztési projektekhez kerülne. A tervek szerint folytatódik az elektromos tömegközlekedési hálózat teljes felújítása, megépülne az Agóra kulturális centrum, és tovább tarthat a belváros-rehabilitáció is.

Elvennék Botkától a munkáltatói jogokat

A költségvetés elÕkészítésekor a polgármester pozíciói voltak erÕsebbek, ám a Fidesz két másik, szintén a mai ülés napirendjén lévÕ indítvánnyal jelentÕsen korlátozná Botka László jogkörét. A javaslatok szerint Botka helyett egy önkormányzati bizottság gyakorolhatná az önkormányzati tulajdonosi jogait, és szintén elkerülne a polgármestertÕl a városi cégek munkáltatói joga is.

Ez a két jogkör eredendÕen a közgyÛlésé, de onnan átruházható a polgármesterre – ez történt például az elmúlt hónapokban Budapesten is. Gyimesi indoklása szerint a mostani helyzetben, amikor a testületi többség és a város elsÕ embere nem azonos pártállású, demokratikusabb, ha nem egy személyhez kerül minden fontos jog. Botka ellenben úgy látja, hogy a terv ellenkezik az önkormányzati törvénnyel, ezért ha azt a többség elfogadja, hajlandó elmenni az Alkotmánybíróságig is.

Korábban felmerült, hogy néhány kivétellel ma leválthatják akár az összes olyan városi cég vezetÕjét, aki nem a tavaly decemberi nagyobb személycseréknél került a posztjára. Ez nem kerül napirendre, de, ahogy Gyimesi elmondta, késÕbb még sor kerülhet rá.

Ez a két jogkör eredendÕen a közgyÛlésé, de onnan átruházható a polgármesterre – ez történt például az elmúlt hónapokban Budapesten is. Gyimesi indoklása szerint a mostani helyzetben, amikor a testületi többség és a város elsÕ embere nem azonos pártállású, demokratikusabb, ha nem egy személyhez kerül minden fontos jog. Botka ellenben úgy látja, hogy a terv ellenkezik az önkormányzati törvénnyel, ezért ha azt a többség elfogadja, hajlandó elmenni az Alkotmánybíróságig is.

Korábban felmerült, hogy néhány kivétellel ma leválthatják akár az összes olyan városi cég vezetÕjét, aki nem a tavaly decemberi nagyobb személycseréknél került a posztjára. Ez nem kerül napirendre, de, ahogy Gyimesi elmondta, késÕbb még sor kerülhet rá. -->

Botka uniós támogatás önkormányzat Szeged gyimesi
Kapcsolódó cikkek