Közélet

A szíriai dominó is eldőlt: Lemondott a kormány

A szíriai kormány az egy hete tartó demonstráció hatására benyújtotta lemondását, ezzel a tizenegy éve hatalmon lévő Basar Asszad hatalma is megingott.

Az állami televízió már bejelentette a harminckét tagú kormány lemondását, miután a március 18 óta tartó tüntetések során több mint hatvanan vesztették életüket. Az AP emlékeztet arra, hogy ennek ellenére a tizenegy éve hatalmon lévő Basar Asszad nem mond le, bár ígéretet tett az 1963 óta tartó rendkívüli állapot megszüntetésére és a szabadságjogok visszaállítására.

Assad családja négy évtizede irányítja Szíriát, a közel-keleti országban többek között azért robbantak ki feszültségeket, mert a siíta elnök csak siítákat nevezett ki vezető pozíciókba a szunnita többségű államban. Assad a tehetős szunnita kereskedőknek adott gazdasági előnyökkel biztosította a rezsim támogatását.

Szíriára évtizedek óta destabilizáló erőként tekint a nyugat, az Egyesült Államok szempontjából az ország egyértelműen veszélyfaktor, hiszen a szintén siíta Irán támogatását élvezi, a Hezbollah és a Hamasz jelentik politikai szövetségeseit.

lemond Hezbollah kormány Szíria siíta Irán szunnita Hamasz
Kapcsolódó cikkek