Közélet

Lázár: Mindig a Szent Korona-tan segített az országon

Az elmúlt két évtizedben 23 új alkotmányt fogadtak el Európában, és ebből mindössze tíz alkalommal erősítették meg népszavazással az új alaptörvényt - fogalmazott Lázár János kedden a Parlamentben a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatának vitájának vezérszónoki felszólalásában.

Mint fogalmazott, az elmúlt napok eseményei sokszor hívták fel a figyelmet arra, hogy formai kifogások merülnek fel az alaptörvénnyel kapcsolatosan. Lázár János leszögezte: számára alapvető feltétel, hogy az eljárás jogilag kifogástalan legyen. Sokan úgy tartják, nincs szükség új alkotmányra, sokan pedig úgy, hogy nem legitim a folyamat - jegyezte meg a fideszes honatya, rámutatva: a két állítás egymás cáfolata. Ezzel kapcsolatosan arra hívta fel a figyelmet, a 49-es Alkotmány részletesen szabályozza, hogy az új alkotmány elfogadásához az országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges - olvasható a Fidesz honlapján.

Lázár János kitért arra is, hogy az alkotmányozás során betartják a jelenlegi alkotmány rendelkezéseit, emellett pedig alkalmazkodnak a hagyományokhoz is. A honatya emlékeztetett, 1990-ben éppen a parlament iktatta ki a népszavazás intézményét az alkotmányozással kapcsolatban. A frakcióvezető elmondta azt is, az elmúlt két évtizedben 23 új alkotmányt fogadtak el Európában, és ebből mindössze tíz alkalommal erősítették meg népszavazással az új alaptörvényt. Az alkotmányozás módja és formai kritériumai tehát megfelelnek minden elvárásnak - fűzte hozzá.

Lázár Kövér László szavaira utalva arra figyelmeztetett, hogy lassan 21 éve alkotmányozás folyik a parlamentben. Mint fogalmazott, minden politikai erő megírta alkotmányozási elképzeléseit, már könyvtárnyi irodalma van ennek a témának. Hozzátette: a jelenlegi alkotmány ideiglenesnek tekinti magát, és mindez a nemzeti kerekasztal jegyzőkönyveiből is egyértelműen kitűnik. Véleménye szerint a rendszerváltás legfontosabb küldetése lett volna egy új alaptörvény elfogadása, mégsem történt meg. A frakcióvezető rámutatott arra is, hogy a múlt lezárásához szükséges az új alkotmány. "Hogy a tegnap bűneit ne lehessen ismét elkövetni" - jegyezte meg.

Ezt a nemzetet a legnagyobb bajban mindig a Szent Korona-tan, ez az eszme segítette át a nehézségeken - mondta a Szent Koronára való utalásokról szólva. Ugyanakkor hozzátette: "mi köztársaságban gondolkodunk, ez demokratikus meggyőződésünkből következik".

 


[enews_gallery id='272225']

többség frakcióvezető szent korona tan kövér Lázár alkotmány alkotmányozás
Kapcsolódó cikkek