Ma a parlament elé kerülhet az új alkotmány
A korábbi elképzelésekkel ellentétben az Országgyűlés a kormány helyett a képviselőcsoportokat kéri fel arra, hogy törvényjavaslatot nyújtsanak be március 15-ig az új alaptörvény szövegéről, ha a Ház hétfőn megszavazza az új alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló határozati javaslatot. A Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezető javaslata alapján módosult előterjesztéssel a parlament kodifikációs segítségnyújtásra kéri fel a kabinetet.
A határozati javaslat tájékoztatást ad az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának munkájáról, ennek alapján a következő alaptörvény preambulumában utalni kell az ország legfontosabb alapértékeire, a demokráciára, a jogállamiságra és az alkotmányosságra. A testület szerint az új alkotmánynak méltatnia kell Magyarország ezeréves történelmi múltját, valamint a kereszténység szerepét és a történeti alkotmány értékeit. A bizottság ajánlása alapján utóbbi esetben szükséges a Szent Koronára mint a magyar államiság kifejezőjére való utalás is.