Már 12 a minszki metrórobbantás áldozatainak száma
A merénylők Alexander Lukasenko, fehérorosz elnök rezidenciájához közeli, zsúfolt metróállomáson robbantottak. A hatóságok egyelőre találgatnak, Lukasenko szerint elképzelhető, hogy külföldi csoportosulás áll a háttérben. Éjjel fél háromkor már 12 halottról számoltak be a fehérorosz híradások, ebből mindössze hatot sikerült azonosítani.
A merényletben mintegy 150 ember sérült meg, amelyből 22 állapota életveszélyes, 30 pedig közepesen súlyos.
Ahogy arról hétfőn este beszámoltunk, a robbantás a legforgalmasabb minszki metróállomáson, az Oktabrszkaján történt. A biztonsági szolgálat munkatársai szerint a robbanást egy öt-hét kilogramm mennyiségű TNT okozta, amelyet az állomás egyik padja alá rejtettek. A robbanás időpontjában közel 300-an tartózkodtak az állomáson.
A Bloomberg a belorusz állami televízió híradására hivatkozva azt írta, a bomba akkor robbant, amikor egyszerre két szerelvény is befutott a zsúfolt állomásra. Lukasenko elnök vészhelyzeti ülést hívott össze még hétfő este.
Fehéroroszországban a decemberi tömegtüntetések óta nő a politikai feszültség. Akkor ugyanis a rendőrség mintegy 700 embert tartóztatott le. A tüntetők Lukasenko választási győzelmének tisztaságát vonták kétségbe. A diktátornak tartott Lukasenko 1994 óta van hatalmon.
A legutóbbi robbantás 2008-ban történt, egy koncerten, amin az elnök is részt vett. Akkor hivatalosan "huliganizmusnak" minősítették az esetet, melyben 40 ember megsérült.


