Bréma a legkisebb tartomány, így hiba lenne első ránézésre messzemenő következtetések levonni az eredményekből. Figyelemre méltó azonban, hogy a zöldek itt kezdték felemelkedésüket, a Baloldal itt szerezte első mandátumát egy nyugati tartományban 2007-ben, és itt lépett először koalícióra (1991-ben) az SDP, az FDP és a zöldek. Bréma tehát a „politikai kísérletek laboratóriuma”. Így az itteni fejlemények lehetnek az első jelei annak, hogy hamarosan akár jelentősen átrajzolhatják a szövetségi köztársaság politikai térképét is.
Merkel eltökélt célja volt, hogy a CDU támogatottságát megerősíti a nagyvárosokban. Ezt részben a dolgozó nőknek nyújtott előnyökkel próbálta elérni. Ugyanakkor a legutóbbi tartományi választási eredmények, valamint a közvélemény-kutatások is azt mutatják, hogy próbálkozásai egyelőre kudarcba fulladtak.
Közben a CDU jelenlegi koalíciós partnere, a liberális FDP is gyengélkedik, és támogatottsága a parlamenti küszöbön táncol, az utóbbi időben inkább alatta. Bár az FDP épp május első felében váltott pártvezért, akitől a párt megújítását várják, egyelőre senki sem hihette, hogy ennek pozitív hatásai már megmutatkozhatnak a brémai választásokon.
A fenti folyamatok egyre inkább azt vetítik előre, hogy Merkel a 2013-ban esedékes szövetségi választások után csak akkor maradhat kormányfő, ha a zöldekkel lép szövetségre. Tavaly ősszel azonban kemény kijelentést tett a kancellár. Hamburgban ugyanis két és fél évnyi CDU–zöld kormányzás után felbomlott a koalíció, és akkor Merkel kizárta a jövőbeli szövetség lehetőségét. Most a gőgöt sürgősen félre kell tennie, és elkezdhet udvarolni a zöldeknek, hogy két év múlva potenciális koalíciós partnerré válhassanak.
Egyértelmű, hogy a fukusimai atomkatasztrófa hullámai is elérték a német belpolitikát. A kormány rosszkor hozott rossz döntéseket: tavaly határoztak úgy, hogy elhalasztják egyes atomreaktorok leállítását. Bár a japán katasztrófa után Merkel egy 180 fokos fordulatot vett, és az 1980 előtt üzembe helyezett atomreaktorok három hónapra történő leállítását rendelte el, kritikusai szerint az egész színjáték, amit épp azért folytat, hogy elkerüljön egy súlyos választási vereséget.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.