Közélet

Bokros: Az LMP szocializmust akar, de választási szövetség lehetséges

Bokros Lajos szerint a következő parlamenti választások alkalmával a szövetséget alkotó pártok közös platformja a Fidesz leváltása lesz, ilyen alapon a volt pénzügyminiszter akár az LMP-vel is el tud képzelni együttműködést.

Bokros Lajos szerint hamarosan egyértelmű lesz, hogy az új alkotmány korlátozza egy következő – bármilyen – kormány mozgásterét, sőt: veszélyezteti az ország kormányozhatóságát a senki által nem választott Költségvetési Tanács vétójogával, ami után a köztársasági elnök feloszlathatja az Országgyűlést és új választást írhat ki.

Tehát az új kormánynak a költségvetés területén teljesen meg lesz kötve a keze. Vagy amennyiben kétharmados törvényekkel beszögelik az adó-, a nyugdíj- és a szociális ellátórendszert, akkor minek kormány? Mindez a szabadság hiányát gazdasági romlássá fogja változtatni. Vagyis nem igaz, hogy új alaptörvénnyel kapcsolatos problémák csak szűk kört érdekelnek – mondta a közgazdász a HVG-nek.

A volt pénzügyminiszter úgy látja, hogy a kormány egy csomó dologban kénytelen lesz visszavonulni. Ráadásul az is kiderülhet, hogy a kormány lépései még saját magának is szűkítik a cselekvési szabadságát. Ha nem teljesül a hőn áhított egymillió új munkahely, az államadósság csökkenése, a devizatartozások átütemezése és a többi ígéret, akkor megint jönnek majd a protestszavazatok, mint 2010-ben. Tavaly áprilisban sem a Fidesz programját szavazták meg az emberek – az egy üres jelszóhalmaz volt –, hanem valami ellen szavaztak.

Az esetleges választási szövetségekkel kapcsolatban Bokros Lajos úgy vélekedett: egy normális országban mindegyik pártnak van közpolitikai szempontból értékelhető saját választási programja – mellesleg: sajnos sem az LMP-nek, sem a Fidesznek nem volt tavaly, de lehet, hogy 2014-ben lesz, ezt nem zárom ki. Az majd a választás után lesz kérdés, hogy lehet-e közös kormányprogramot gyártani. A pártszövetségben a választáson induló pártok választási programjai viszont lehetnek különbözőek. A választási szövetséget megalapozható közös felület nem a kormányprogram lesz, hanem a Fidesz leváltása és a liberális demokrácia, a jogállam visszaállítása. Ezt – ha jól hallom – az LMP nem utasítja el. Hogy ők utána szocializmust akarnak, az már nem lehet az én álláspontom – fogalmazott Bokros Lajos.

 

LMP választás bokros Fidesz alkotmány szövetség
Kapcsolódó cikkek