Magyarország túl a legfontosabb perióduson
Magyarország első európai uniós elnökségi időszaka véget ért. Az nyilvánvaló, hogy az elnöki időszakok közül az első a legfontosabb. Ez az az elnökség, amely alatt a legnagyobb az érdeklődés külföldön és belföldön egyaránt, és ez az, amelynek során az ország EU-s szakértelme és tárgyalási képessége megítéltetik.
A magyar elnökségi időszak nehéz körülmények között indult. A hat hónappal korábbi választások eredményeként kormányváltásra került sor, és nagyon sok fontos poszton személycserék történtek. A folytonosság egyik biztosítéka mégis az volt, hogy a pártok már jóval korábban megegyeztek abban, hogy az elnökségre fontos össznemzeti eseményként, a párthatárokon felülemelkedve kell felkészülni. Egy országban sem az EU-s elnökség, hanem az állam igényei szerint alakul meg a kabinet. A kormányban a tárcavezetők alacsony száma kihívást jelentett Magyarországnak a miniszteri értekezletek levezetése szempontjából. A legenergikusabb miniszter sem tud egy időben két helyen lenni, ezt a problémát az államtitkárok bevonásával igyekeztek orvosolni. A magyar EU-elnökség kezdeti időszakát fűszerezte még a médiatörvény kiváltotta nemzetközi médiafigyelem is, amely később lecsillapodott, miután az Európai Bizottság által kívánt változtatásokat az Országgyűlés elfogadta. A kis EU-országok gyakorlatától eltérően Orbán miniszterelnök úgy vélte, a magyar belpolitikai helyzet a nagyra törő EU-s célkitűzések mellett becsvágyó belpolitikai terveket is követel. Ez különösen nagy kihívást jelentett mind a politikusok, mind a hivatalnokok számára.
A magyar uniós elnökség azért volt különleges, mert az EU lisszaboni szerződésében meghatározott újfajta munkamegosztás most először valósulhatott meg normál körülmények között. A szerződés úgy alakította át a soros elnök szerepét, hogy a miniszterelnök már nem kerül annyira előtérbe, mint korábban, de a régi feladatok a problémák megoldása és a tevékenységek összehangolása terén megmaradnak. Magyarország egyedülálló módon tudta támogatni az állandó elnök, Herman Van Rompuy és Catherine Ashton munkáját is, ez példaként szolgálhat minden további elnök ország számára. A nagykövetség falai között néha úgy tűnt, Magyarország annyira magáévá tette az ígért békéltetői és problémamegoldói szerepkört, valamint a közös európai érdekek képviseletét, hogy nehéz volt az ország saját álláspontjának hangsúlyozása.
Minden elnökségi időszakra igaz, hogy nem pusztán a program, hanem az események is formálják az elnökséget. Magyarországnak a hat hónapos időszak alatt bőven jutott a meglepő eseményekből. Az arab országok felkelései, a líbiai konfliktus, a japán cunami és atomerőmű-katasztrófa, valamint a folytatódó európai gazdasági válság mind olyan tényezők, amelyek nagy befolyással voltak az elnökség tartalmára. Magyarország az EU-ban meghatározott munkamegosztás szerint adott választ ezekre a kihívásokra. Különösen a líbiai konfliktushoz kapcsolódóan kapott méltán elismerést Magyarország, hogy líbiai nagykövetsége az egész EU, sőt az Egyesült Államok összekötő pontjaként szolgált, a fegyveres konfliktus kellős közepén is. Magyarország a legteljesebb elismerést érdemli állhatatosságáért az EU gazdaságpolitikai koordinációjának hatékonyabbá tételét célzó törvénycsomag elfogadtatásában, az EU bővítési perspektívájának fenntartásáért és Horvátország csatlakozásának eléréséért. Magyarország legidőtállóbb, és az évek múltával valószínűleg egyre jelentősebbé váló eredményének az EU első közös Duna-stratégiáját és romastratégiáját tarthatjuk.
Most, hogy Magyarország átadja az elnökséggel járó kötelezettségeket és felelősséget egyik legközelebbi partnerének, Lengyelországnak, ezt megkönnyebbüléssel teheti, de elégedetten is, mert a feladatot elvégezte. A közigazgatási gépezet minden hivatalnoka és hivatalnoknője jól teljesítette az EU-s feladatok mellett a hazai feladatokat is, megérdemlik tehát az elismerést. A miniszterek, államtitkárok és más elnökök tisztességgel, odaadással és hatalmas vendégszeretettel végezték munkájukat. Az európai partnerek ma sokkal jobban ismerik Magyarországot, a magyarokat és a magyar sajátosságokat, mint azelőtt. Ez egy olyan tőke, amely csak gyarapodni fog a következő években.
Jari Vilén, Finnország magyarországi nagykövete, volt Európa-ügyi miniszter. 2003. április 16-án ő írta alá Magyarország EU-s csatlakozási okmányát
